Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-12-01 12:15:00

Betelt az ellenzék pohara

A három ellenzéki pártnál és a függetleneknél is most telt be a pohár - mondta Schiffer András újságíróknak annak kapcsán, hogy a hétfői ülésnaphoz hasonlóan a szerdára tervezett napirend megtárgyalásával sem végzett az Országgyűlés a következő ülésnap tervezett kezdetéig.

A frakcióvezető, aki egy más témában tartott sajtótájékoztatóján válaszolt kérdésre, azzal indokolta kijelentését, hogy a Fidesz másfél év alatt "cinikus, aljas módon" kiüresítette a parlamentarizmus intézményét. Szerinte az elmúlt éjszakák is azt bizonyították, hogy a kormánypárti honatyák a törvényjavaslatokhoz - kevés kivételtől eltekintve - nem szólnak hozzá érdemben, pedig a parlamentáris demokrácia lényege, hogy a képviselők saját felelősségükre érveljenek. "A fideszesek régóta nem ezt teszik, hanem parancsszóra nyomogatják a gombot és az előre elkészített szövegeket felolvassák" - jelentette ki.

A frakcióvezető úgy látja, a kormánypártok kiüresítették a parlamentarizmust akkor, amikor alapvető életviszonyokat szabályozó törvényeket 24 vagy akár 12 óra alatt "toltak át a Házon".
A kormány bebizonyította tökéletes dilettantizmusát és alkalmatlanságát, a Fidesz pedig "nyíltan cirkusszá silányította a parlamentet", amit az ellenzéki képviselők megelégeltek - összegzett, felhívva a figyelmet arra: az Országgyűlésnek egyszerre kell tárgyalnia a munka törvénykönyvét, az önkormányzati és a választójogi törvényt, valamint a költségvetést is. Szerinte a kormányerők szánt szándékkal tolják össze fontos törvényeket, mert úgy gondolják, hogy ha egyszerre kell ennyi fontos jogszabályról beszélni, "akkor be lehet dugaszolni a nyilvánosság csatornáit", mert sem a média, sem az ellenzéki képviselők nem tudják, hogy mi történik. Eközben megemelik az emberek ingerküszöbét is, akik már jórészt azt sem tudják, hogy mi zajlik a parlamentben - tette hozzá.


mti

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.