Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-12-23 10:10:00

Az utcára viszi a politikát az LMP

Az LMP konfrontatív, de erőszakmentes új ellenállást hirdet az "Orbán-rendszer" politikájával szemben, az Országgyűlés falain kívül - közölte az ellenzéki párt pénteken az MTI-vel.

Az LMP néhány tucat aktivistája péntek reggel a Parlament déli, illetve északi kapuja mellett sorakozott fel. Kezükben a kormánypárti képviselők A3-as lapokra kinyomtatott fényképeit tartják, amelyen az adott politikus neve és párthovatartozása mellett az "Ugye, nem árulod el a demokráciát?" felirat olvasható.

Az ellenzéki párt közleményében azt írja, egy hosszú folyamat végét és egy új korszak kezdetét jelzi, hogy december 23-án az Országgyűlés többsége minden bizonnyal elfogadja a választójogi törvényt, a stabilitási törvényt, az új jegybanktörvényt és a házszabály módosításait.

Szerintük az új választójogi törvényben a választókerületek határait olyan manipulatív módon rajzolták meg, hogy az ellenzéki szavazatok kevesebbet érjenek, mint a kormánypártiak és a választásból még akkor is a Fidesz kerüljön ki győztesen, ha nem rá szavaznak a legtöbben.

A stabilitási törvényt azért kifogásolják, mert szerintük arról gondoskodik, hogy a Fidesz ellenzéke akkor se tudjon kormányozni, ha mégis megnyerné a választást, hiszen a törvény kétharmadba betonozza az igazságtalan egykulcsos adót, vagyis a következő kabinetnek is a "bukott Orbán-Matolcsy recept" szerint kéne kormányoznia.

Az LMP az új jegybanktörvénnyel kapcsolatban azt írja: a kormánytöbbség maga alá gyűri a Magyar Nemzeti Bankot, és ezzel "az utolsó tégla is a helyére kerül a köztársaság romjain épülő új, Fideszes pártállam épületében".

A házszabály módosítását pedig azért ítélik el, mert véleményük szerint lehetővé teszi, hogy a parlamenti ellenzéket teljesen elhallgattatva döntsön a kormánytöbbség az Országgyűlés elé kerülő törvényjavaslatokról. Az LMP azt írja, 2011. december 23. az Orbán-rendszer megszületésének napja.

"A köztársaság helyébe lépő Orbán-rendszer gépezetében az utolsó fogaskerekek is a helyükre kerülnek. A parlamentáris demokrácia híveiként az elmúlt másfél évben mindent tőlünk telhetőt megtettünk az Országgyűlésben. A házon belüli eszközeink elfogytak. Ezért ki kell jönnünk a ház falai közül, és jeleznünk kell ezt a korszakhatárt" - fogalmaznak a közleményben.
Ezért - folytatják - ezen a napon nem tehetnek mást, mint hogy "új ellenállást" hirdetnek az új rendszerrel szemben, ennek az ellenállásnak pedig "konfrontatívnak, de erőszakmentesnek kell lennie".

Az ellenzéki párt szerint az új ellenállás legerősebb fegyvere az igazság. "Ez a rendszer meg fog bukni, el fog tűnni, amint a társadalom egésze megtudja róla az igazságot, s ha az ellenzék hangot ad ennek az igazságnak" - teszik hozzá.

Szerintük az LMP, csak egy szereplője lehet az igazság kimondására szerveződő ellenállásnak, ezért remélik, hogy december 23-án együtt emelhetik fel a szavukat a parlamenten belüli és kívüli ellenzék minden tömörülésének tagjaival, akiknek fontos demokrácia megvédése.

Úgy vélik az Orbán-rendszer nem lesz tartós, meg fogja rendíteni a 2012-es népszavazás, amely visszaadja a munkavállalók elvett jogait és romba fogja dönteni a 2014-es országgyűlési választás. "Készüljünk arra, hogy nemsokára együtt fogjuk újjáépíteni a köztársaságot" - zárja közleményét az LMP.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.