Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-09-17 10:54:00

A miniszterelnök üzent a devizahiteleseknek

A kormány senkit sem hagy az út szélén, megvédi a lakáshiteleseket az eurózóna válságától; Orbán Viktor erről a facebook közösségi oldalon szombaton megjelent videoüzenetében beszélt, amelyben kiemelte azt is, hogy az őszi parlamenti ülésszakban izgalmas és fontos vitákra, döntésekre kerül majd sor.

A kormányfő azt mondta: Magyarország ma nagyon fontos időszakot él meg, olyat, "amikor minden korábbinál fontosabb, hogy kiálljunk egymásért, egymás mellett és kiálljunk Magyarországért". Az első "euróválság-hullámok" már elérték Magyarországot, és lesznek még újabbak, mert a válság újabb és újabb hullámai nem állnak meg az ország határainál - tette hozzá.

Nagyon sok magyar család feje fölött veszélybe került a fedél, sok százezren, mintegy egymilliónyian vannak Magyarországon, akik devizahiteleket vettek föl (...), ami mögé a lakásukat tolták be, ajánlották föl fedezetként. Ők most nagyon nehéz helyzetben vannak" - fogalmazott.
Orbán Viktor hangsúlyozta: a magyar ember számára a lakás, a saját otthon, a család biztos fészke a legfontosabb dolog. "Ezért is vagyunk mi, magyarok hajlandóak arra, hogy többet dolgozzunk, ha kell megfeszüljünk ezért".

"Önálló otthon, saját lakás, szabad élet. Ez csak együtt lehetséges. Ezért segítséget kell nyújtanunk a devizahiteleseknek" - hangsúlyozta. Mint mondta, újabb és újabb lépéseket tesznek annak érdekében, hogy mindenki talpra tudjon állni, talpon tudjon maradni, és senki se veszítse el a fedelet maga és családja feje fölül.

A kormányfő videoüzenetében úgy fogalmazott, hogy "izgalmas, nehéz időszak áll előttünk", az őszi parlamenti ülésszakban éles, izgalmas és fontos vitákra, döntésekre kerül majd sor.
A miniszterelnök arra kérte az embereket, hogy kísérjék figyelemmel ezeket a vitákat, "segítsenek bennünket, segítsenek engem abban, hogy ezeket a vitákat sikerrel vívhassuk meg, és Magyarország 2011 őszén megújulhasson, és a válságból ne gyengébben, hanem erősebben kerülhessen ki, mint ahogy oda besodródott".

MTI

 

 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Adósság
  • Portugália bedőlését jósolják
  • Böjte Csaba: fenntartható vágyak
  • Ki az igazi felelős a devizahitelesek problémájáért?
  • Nemsokára megmondják, ki miatt adósodtunk el
  • Végtörlesztés: sok a panasz
  • Szíjjártó: az új ötlet még a végtörlesztésnél is jobb
  • A kormány fáradhatatlanul készséges lesz
  • A Jobbik ma nagyon tolja
  • Melyik az egyetlen megbízható európai gazdaság?
  • Martonyi: Magyarország meg akar állapodni az IMF-fel
  • További cikkek Lak-hatás
  • Megrázó videó: kilakoltatott család
  • Építészek: mit tehetnek a nyomorba jutókért? (audio)
  • Itt a lista: ennyi önkormányzati bérlakás áll üresen
  • Háromezer hajléktalant börtönözne be a főváros?
  • Lerombolták a hajléktalantelepülést: halálesetek várhatók?
  • Adócsalóknak kedvez a végtörlesztés?
  • Rossz helyre építette a luxusvillát – le kell bontania?
  • Ócsa helyett: Újrakezdők háza
  • Eszközkezelő vagy csak ingatlankezelő?
  • Hajléktalanítás: emberségből vizsgázik a nyócker

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.