Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-12-28 16:30:00

A kormány nem tárgyalt a vallási vezetőkkel

Az MSZP szerint bár az Alkotmánybíróság (AB) megsemmisítő döntése esélyt adott egy új, a korábban elfogadottnál jobb egyházügyi törvény elfogadására, a kormánytöbbség nem élt ezzel.

Nyakó István országgyűlési képviselő szerdán sajtótájékoztatón azt mondta: a kormánypártok ezúttal sem konzultáltak a vallási közösségekkel. Hozzátette, hogy bár az Ab közjogi érvénytelenség, azaz a törvény elfogadásának módja miatt semmisítette meg a júliusban elfogadott egyházügyi jogszabályt, a Fidesz most mégis hasonlóan, szinte statáriális eljárásban veri keresztül az indítványt a parlamenten: a december 22-én benyújtott, a képviselőknek a helyszínen kiosztott előterjesztésről 30-án már szavaz is a Ház.

A szocialista politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy noha a nyáron megalkotott egyházügyi törvényt kereszténydemokrata képviselők jegyezték, azt a Fidesz javaslatára a zárószavazás előtt átírták. A mostani törvényjavaslat beterjesztői között pedig már nincs ott Harrach Péter KDNP-frakcióvezető, illetve Lukács Tamás, az egyházügyi bizottság elnöke, mindössze két kereszténydemokrata politikus.

Nyakó István szerint a parlament előtt fekvő javaslat - amelyről szerdán részletes vitát folytatnak az Országgyűlésben - tartalmi értelemben nem hozott érdemi újdonságot, változatlanul azt célozza, hogy politikusok döntsenek az egyházzá nyilvánításról. Mint mondta, ez egyben azt is jelenti, hogy sok keresztény közösségnek az idei volt az utolsó, amikor egyházként ünnepelhették a karácsonyt. Az MSZP, amint lehetősége lesz rá, visszahelyezi jogaiba az egyesületté minősített egyházakat - jelentette ki.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Egyháztörvény
  • Ezt ígérte Szászfalvi László a készülő egyházi törvényről
  • Fokozatosan alakítanák át az egyházak finanszírozását
  • Egyházakat fejleszt az állam Debrecenben
  • Amerikában keményen bírálják Orbán egyházpolitikáját
  • Készül az ítélet: nyilvánosságra került az egyházlista
  • Így szünteti meg a kormány az egyházakat ért diszkriminációt
  • Az emberi jogi biztos is aggódik
  • Hamarosan kiderül az egyházak sorsa
  • Az MTA vizsgálhatja a kérelmet benyújtó egyházakat
  • Orbán személyesen akadályozta az egyházlista bővítését

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.