Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-12-11 14:43:00

A Jobbiknak köszönhető, hogy nem emelik a vízdíjat?

A Jobbik fővárosi frakciója saját sikereként értékeli, hogy 2012. január 1-jétől Budapesten nem emelkedik a víz-, illetve csatornadíj.

A frakció javaslata az volt, hogy a szolgáltatások díjait annyival csökkentsék, amennyivel azokat a városvezetés emelni akarta. A városvezetés ekkor – a legutóbbi közgyűlésen – az előterjesztéseket visszavonta azzal, hogy a következő ülésre ismét be fogja terjeszteni. A Jobbik örömmel tapasztalja, hogy a december 14-i ülés napirendjei között az előterjesztések mégsem szerepelnek – írja MTI-hez eljuttatott közleményében Losonczy Pál, a párt frakcióvezetője.

Hozzáteszi: természetesen a fideszes többségnek minden joga és lehetősége megvan arra, hogy akár közvetlenül az ülés megkezdésekor döntsön a víz-, illetve csatornadíj jövő évi emelésének napirendre vételéről. Ez azonban a Fidesz megítélése szempontjából óriási baklövés lenne – áll a közleményben. „Ezért gondoljuk azt, hogy hatott a Jobbik radikális javaslata, amikor a 3,6, illetve 3,8 százalékos díjcsökkentést előterjesztette” – írja a frakcióvezető.

A Fővárosi Vízművek és a Fővárosi Csatornázási Művek szolgáltatási díjaiból ugyanis évente legalább 2, illetve 3 milliárd forint hasznot húz a két cég kisebbségi, külföldi tulajdonosa. Ez egyértelműen a főváros lakosságának megsarcolása, ami a Jobbik szerint megengedhetetlen. Ráadásul a mindezt lehetővé tevő – a korábbi MSZP-SZDSZ városvezetés által megkötött – szerződések ügyében hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el az ügyészség. Ezen túlmenően a Jobbik álláspontja az, hogy a szerződéseket bíróságon is meg kell támadni – írja Losonczy.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.