Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Szavazófülke
Ön helyesnek tartja-e, hogy Isten neve szerepeljen az új alkotmány preambulumában?

  • Nem, mert ez ellenkezik az egyház és az állam szétválasztásának elvével.
  • Nem, mert Isten nevével nem dobálóznék.
  • Igen.
  • Szerintem eleve nincs szükség új alkotmányra.
  • Hírsor
    2012-01-27 13:12:00

    A holokausztra emlékezni kell

    Auschwitz-Birkenaura, az emberiség, a művelt Európa szégyenére emlékeztetni kell, és küzdeni a felejtés ellen, hogy elmondhassuk: reménykedünk a jóban, az építésben és a békés alkotásban - hangoztatta Szita Szabolcs pénteken Budapesten, a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján.

    Az intézmény vezetője a Pávai utcai megemlékezésen rámutatott: a felejtés elkerülése érdekében kiállításokat, emléküléseket kell rendezni. Akik emlékeznek "a régi szörnyű vagonokra, embertársainkra, akiket rajtuk a gázhalálba" és kényszermunkára szállítottak, azoknak pedig kötelességük, hogy "felemeljék szavukat mindenféle új vagon ellen" - fogalmazott Szita Szabolcs.


     


    Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


    A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.