Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-10-26 14:10:00

„Időhúzásra játszanak” a románok

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem vezetősége még nem döntött a magyar intézetek megalapításáról annak ellenére, hogy a román oktatási minisztérium október elején átiratban szólította fel erre az egyetemet.

Brassai Attila egyetemi oktató, az egyetem tanszékvezető tanára elmondta, hogy a döntéshozó testület kétharmadát képező 26 román oktató közül csak 10-en jelentek meg, így a magyar oktatók hiába voltak jelen teljes létszámban.Az intézmény legfőbb fórumának arról kellett volna határoznia, hogy módosítja-e az egyetemi chartát, miután október 5-én felkérte erre a román oktatási minisztérium.

Az egyetem szenátusa ugyanis nyáron olyan chartát fogadott el, ami nem teszi lehetővé az egykori tanszékek helyét átvevő, kibővített hatáskörrel rendelkező magyar intézetek létrehozását. Brassai elmondta: az ülés elmaradása ellenére a magyar és a román oktatók tárgyalásokat folytattak, és megállapodtak abban, hogy a jövő szerdai szenátusi ülésig elkészítenek egy tervet arról, hogy milyen szerkezeti formában lehet létrehozni a magyar intézeteket, figyelembe véve a magyar oktatók létszámát.

Emellett arról is megállapodtak – tette hozzá Brassai –, hogy a román egyetemek akkreditációjáért felelős szakhatóságtól és az oktatási minisztériumtól meghívnak szakértőket, mondjanak véleményt az oktatási törvény alkalmazásáról, arról, hogy megalapíthatók-e a magyar intézetek. Az egyetemen ugyanis nem létezik elég magyar nyelvű oktató, de Brassai szerint magyarországi oktatók segítségével ideiglenesen pótolható ez a hiányosság.

A tanszékvezető az MTI kérdésére elmondta: elképzelhető, hogy a felsőoktatási intézmény román vezetői csak „időhúzásra játszanak”, és ennek a taktikának része a bukaresti minisztériumi és akkreditációs bizottsági szakértők véleményének kikérése. Ezt azonban még nem lehet egyértelműen megállapítani, hiszen a következő szenátusi ülést például nem beláthatatlan időre halasztották, hanem jövő hétre hívták össze.

Brassai – aki egyben a Bolyai Kezdeményező Bizottság elnöke – ezt annak kapcsán fejtette ki, hogy egy nappal korábban az általa vezetett szervezet egy közleményt adott ki. Ebben egyebek között azt javasolták az egyetem magyar oktatóinak, hogy „önhatalmúlag alakítsák meg a magyar intézeteket, és közöljék az egyetem vezetőivel, ezentúl csak az intézetek választott tisztségviselőitől fogadnak el utasításokat”.

 

mti
 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Oktatás
  • Az új tandíjrendszer visszavonását követelik a humanista tanárok
  • Óvodát épít az evangélikus egyház
  • Hiller: 100 milliárd hiányzik
  • Diszkriminálják a szlovák iskolákat?
  • Rektorok bírálják a kormány döntését
  • Csak a jómódúak kapnak majd diplomát?
  • Vasárnap hatályba lép az új alaptörvény
  • Fokozatosan kell rendezni a hitoktatás kérdését
  • Hit- és erkölcstan az iskolákban
  • Ijesztő az oktatási törvénytervezet?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.