Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Életmód
2011-07-02 20:30:00

A sóvárgás csak pár percig tart?

SMS-sel sokkal könnyebb leszokni a dohányzásról

Azok a dohányosok, akiket szöveges üzenettel biztattak a cigaretta elhagyására, kétszer nagyobb eséllyel szoktak le a füstölésről, mint azok, akik semmilyen üzenetet nem kaptak – írja a The Lancet.

 

Nagy- Britanniában végezték azt a kísérletet, amely során üzeneteket küldtek a nikotinfüggő embereknek, akik így képesek voltak felvenni a harcot a mindent felemésztő sóvárgással. Mindemellett tanácsokat kaptak arra vonatkozóan is, hogy mit tegyenek a súlygyarapodás ellen, amely a dohányzás elhagyása után következhet be. Hat hónap után a vizsgált személyek 11 százaléka volt képes letenni a cigarettát. Akik bevallottan leszoktak a dohányzásról, egy nyálmintát küldtek a kutatóknak, így bizonyítva tényleges elhatározásukat.


Sok dohányos csapja be önmagát. Van kiút

A kutatás vezetője, Caroline Free londoni klinikai adjunktus elmondta: első ízben végeztek ilyen nagyszabású kísérletet. Elmondása szerint a dohányzásról leszoktató sms-ek rövid távon segítettek a káros szenvedélytől szabadulni vágyóknak. A dohányosok három százaléka azonban egy éven belül visszaesik, ha nem vesz igénybe orvosi és gyógyszeres kezelést. Ezekkel pedig kétszeresére nőne annak az esélye, hogy valaki végleg letegye a cigarettát.


Buzdító üzenetek

A vizsgálatban résztvevő dohányosok öt szöveges üzenetet kaptak naponta öt héten keresztül, majd három üzenetet naponta a fennmaradó 26 héten. A motivációs üzenet mindössze ennyiből állt: "Ez az! Ma „leszokom” nap van! A szén-monoxid elhagyta a tested. A sóvárgás kevesebb mint 5 percig fog tartani." A kutatásban részt vevő füstölgők 28 százaléka bár azt állította, hogy leszoktak a cigarettáról, a nyálminta azt bizonyította, hogy mégsem sikerült nekik.

Az Oxford Egyetem két professzora, Derrick A. Bennett és Jonathan R. Emberson szerint a kísérő szöveges üzenetek segíthetnek a dohányosok számát csökkenteni az alacsony és közepes jövedelmű országokban (itt várható a legtöbb füstölgő az elkövetkezendő évtizedekben). – A technológia olcsó és már hozzáférhető ezeken a helyeken is Ţ– teszik hozzá a kutatók.

A brit vizsgálatba 5800 16 és 79 év közötti, dohányzásról leszokni kívánó, mobiltelefonnal rendelkező embert vontak be.


mi, Bloomberg

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.