Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Életmód
2011-08-31 14:00:00

Több lány kerül kijózanítóba, mint fiú

Rohamivás szedi áldozatait a tinédzserek között

Zacher Gábor toxikológus szerint nagy probléma, hogy egyre jobb ízű alkoholos italokat forgalmaznak, és a fiatalok, ezek fogyasztásakor, jóval nehezebben tudják felmérni, mennyit bírnak.

A fogyasztóvédelmi hatóság nyári ellenőrzésén hatvan esetben vizsgálták, hogy kiszolgálnak-e fiatalkorúakat alkohollal vagy dohánytermékkel. A vizsgálatokat 16−18 év közötti fiatalok bevonásával végezték, akik a felügyelőség megbízása alapján próbavásároltak, miközben a hatóság munkatársai is jelen voltak. 


Bírságolni kötelező

Az ellenőrzések 30 százalékában történt szabálysértés, 11 esetben alkohollal, öt esetben cigarettával, két esetben alkohollal vagy dohányáruval is kiszolgáltak fiatalkorút. A fogyasztóvédelmi hatóság tájékoztatása szerint olyan is előfordult, amikor a sört kérdezés nélkül átnyújtó alkalmazott dohányterméket a fiatalkorú életkorára hivatkozva nem adott a vásárlónak.

Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője érdeklődésünkre elmondta, hogy fiatalkorúak alkohollal, dohánytermékkel történő kiszolgálása esetén a hatóság minden esetben pénzbírságot köteles kiszabni. A bírság összegéről a fogyasztóvédelemről szóló (1997. évi CLV.) törvény rendelkezik. A bírság 15 ezer forinttól ötmillió forintig terjedhet, az összeget az eset körülményeit mérlegelve állapítja meg az elsőfokú hatóság. Az eddigi gyakorlat alapján a büntetés összege a százezres nagyságrendet nem haladta meg.


Egyre finomabb italok

A Péterfy Sándor utcai kórház toxikológiai osztályát vezető főorvos a mindennapi.hu érdeklődésére visszakérdezett: „Ötből csak három helyen szolgálták ki a kiskorúakat szeszes itallal?” Zacher Gábor szerint nagyobb ellenőrzés során lényegesen rosszabb eredmények is születhettek volna. Osztályán gyakran „vendégeskednek” tinédzserek, túlzott alkoholfogyasztás miatt egyre fiatalabb korban kerülnek kórházba gyerekek, gyakran 13 évesek.

„Talán egy picivel több lányt hoznak be, mint fiút. A lányok általában koktéloktól ütik ki magukat, míg a fiúk a durvább alkoholos italokat fogyasztják nagy mennyiségben. A fiatalabb generációra jellemző még a rohamivás, vagyis minél rövidebb idő alatt minél több alkoholt döntenek magukba – részletezte Zacher Gábor portálunknak. − Az alkoholpaletta is átalakult, egyre finomabb és egyre többfajta italt kínálnak az üzletek és a kocsmák.”

A főorvos szerint a tinik előszeretettel isszák az üdítőitalok ízére hasonlító alkoholos italokat, mert nem érzik, hogy árthatna, csak nagyobb mennyiség elfogyasztása után, amikor már baj van, de arra is felhívta a figyelmet, hogy a kereskedők sincsenek könnyű helyzetben, mivel a mai fiatalokról kinézet alapján nehéz megítélni, hogy mennyi idősek, így véletlenül is előfordulhat, hogy kiskorúakat szolgálnak ki alkohollal.

 

A. Sándor

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Függőség
  • A médiafogyasztás káros az egészségre
  • Újabb súlyos baleset a drog miatt
  • Dizájner-drog: egy debreceni fiatal életveszélyben
  • Egyre többen füveznek a katolikus országban
  • Sherlock Holmes: drogfüggőből vallásos
  • „Lesben állnak, és készek rá, hogy újra a mélybe rántsanak”
  • A keresztény nem azt jelenti, hogy madár
  • Januártól sokkal több lesz az ideges ember
  • „Tudtam, hogy vége mindennek” – interjú Pajor Tamással
  • A drog helyére beül a Szentlélek?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.