Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Életmód
2011-12-30 08:00:00

Az asszonyok ételsegély helyett egyszerű szúnyoghálókért állnak sorba

Pillekönnyű megoldás a halál ellen

A trópusi országok lakói jól tudják, hogy egy szúnyogcsípés akár végzetes is lehet. Napjaink egyik rettegett kórja, a malária azonban megelőzhető: a megfelelő szúnyoghálók felszerelése életeket menthet.

A Kongói Demokratikus Köztársaságban megszokott, hogy tömegek verődnek össze a különböző segélyszervezetek élelmiszer- és gyógyszersegély-osztásai alkalmával. Az elmúlt években azonban egyre gyakoribbá vált, hogy az asszonyok étel- és gyógyszercsomagok helyett egyszerű szúnyoghálókért állnak sorba: azok felállítása ugyanis életeket menthet a maláriafertőzések által érintett területeken.


A háló – mint esküvői fátyol

Noha a malária megelőzhető és gyógyítható, az mégis a világ tíz legveszélyesebb fertőző betegségének egyike, a WHO adatai szerint csak tavaly 655 ezer ember halálát okozta. Ennek 86 százaléka öt év alatti gyermek, 91 százaléka pedig afrikai volt. 2011-ben a WHO hatalmas sikerként könyvelte el, hogy 2000 óta 26 százalékkal csökkent a halálozási arány, noha a kitűzött cél eredetileg az 50 százalékos csökkentés volt. A népbetegség felszámolása mindeddig tehát sikertelen volt, leginkább azért, mert az elsősorban a fejlődő világban szedi áldozatait, olyan országokban, ahol sokak számára sem a fertőzéssel kapcsolatos alapvető tájékoztatás, sem a szükséges orvosi ellátás nem érhető el.


Fontos a megelőzés. Fotó innen

Az elmúlt években a maláriás megbetegedések 90 százalékát az afrikai kontinensen regisztrálták, jelenleg az egyik leginkább érintett területnek a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti része számít. Kongóban elsősorban megelőzéssel próbálják elejét venni a malária terjedésének: az elmúlt években a lakosság számára ingyenesen hozzáférhetővé tett szúnyoghálók nagy segítséget nyújtanak a malária elleni védekezésben – azoknak köszönhetően több régióban is jelentősen visszaesett a maláriás fertőzések száma.

A hálók rászorulókhoz való eljuttatása azonban komoly logisztikai kihívás elé állítja az érintett NGO-kat, a Nyugat-Európánál nem sokkal kisebb országban ugyanis alig léteznek utak, a dzsungel borította keleti országrészben így legfeljebb helikopterekkel lehet megközelíteni a mindentől elzárt közösségeket.

A szakértők arra is figyelmeztetnek, hogy a háztartások szúnyoghálóval való felszerelése önmagában nem elég a malária felszámolásához, ahhoz sokkal átfogóbb, a már megbetegedettek végleges gyógyulását célzó intézkedéseket is tartalmazó stratégia szükséges. Már csak azért sem elég kizárólag a szúnyoghálókra koncentrálni, mert a helyiek azokat sokszor nem rendeltetésszerűen, hanem például halászhálóként és esküvői fátyolként is előszeretettel használják, vagy egyszerűen eladják.

Magyarországon is pusztított a malária

Az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) adatai szerint a malária Magyarországon is évszázadokon keresztül jelen volt. 1933 és 1943 között még évente átlagosan 10 és 100 ezer fő közötti megbetegedést regisztráltak. A fertőzés felszámolása csak a mocsarak lecsapolásával, szúnyogirtással, vérvizsgálatokkal, ingyenes gyógyszerekkel, a megbetegedettek szigorú követésével és kötelező terápiájával volt lehetséges. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1963-ban nyilvánította Magyarországot maláriamentessé.

A Kongói Demokratikus Köztársaságban máig a malária számít az egyik leghalálosabb kórnak, a betegség elsősorban a társadalom legsérülékenyebb tagjait, a fiatal gyerekeket és a terhes anyákat veszélyezteti: az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) jelentései szerint évente átlagosan nyolc maláriás megbetegedés történik az 5 év alatti kongói gyerekek körében.

A malária elleni küzdelem jegyében Afrika-szerte több tízmillió szúnyoghálót osztottak szét az elmúlt években, a néhány NGO által indított kezdeményezés pedig széles körű mozgalommá fejlődött – 2006-ban több híresség is bekapcsolódott abba a világméretű kampányba, ami a malária 2015-ig való végleges felszámolását tűzte ki céljául.

Tóth Miklós

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.