Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Életmód
2011-11-23 12:00:00

Jövedelem és iskolai végzettség jobban számít

Mitől függ a nemzőképesség?

Az átlagos termetű, 177-178 centiméter magas férfiak nemzik a legtöbb gyermeket - állapították meg nemcsak brit tudósok.

A Behavioural Ecology and Sociobiology című folyóiratban megjelent tanulmány 3578 amerikai férfi adatait dolgozta fel. A kutatók a férfiak testmagassága és a gyermekeik száma közötti kapcsolatot vizsgáló korábbi tudományos munkákat, valamint annak a hosszú távú wisconsini tanulmánynak az adatait dolgozták fel, amely ötven éven át követte figyelemmel az 1957-ben végzett diákok életét.

Mint azt a vizsgálatban részt vevő Gerp Stulp, a hollandiai Gröningen Egyetem (RuG) munkatársa elmondta: a nyugati társadalmakban sokáig úgy tartották, hogy a magasabb férfiaknak van a legtöbb gyermekük. A tanulmány szerint azonban a 177,79 centiméter magas férfiaknak átlagosan 2,57, míg a hat centiméterrel magasabb, illetve alacsonyabb társaiknak csupán 2,52 gyermekük van. Azok pedig, akik az ideális termettől újabb hat centiméterrel lejjebbről, illetve feljebbről szemlélik a világot már csak átlagosan 2,36 utódot nemzenek. A kutatók a házassági adatokban lelték meg a jelenség egyik lehetséges magyarázatát. "Nagyon úgy tűnik, hogy az átlagos termetű férfiak korábban találnak párt maguknak, mint a náluk alacsonyabb vagy magasabb társaik" - idézte a szakembert a BBC brit közszolgálati médium internetes oldala.

"Annak ellenére, hogy a partnerválasztási preferenciákat vizsgáló tanulmányok a magasabb férfiakat hozzák ki +győztesnek+, a való életbeli párválasztás során a jelek szerint az átlagos termetű férfiak a legsikeresebbek. Ami azt jelenti, hogy ők fiatalabban tudnak megházasodni" - tette hozzá. A szerzők ugyanakkor hangsúlyozták, hogy "a testmagasság jelentősége háromszor kisebbnek bizonyult a férfiak jövedelméhez, és 4,5-ször kisebbnek az iskolai végzettségükhöz képest".


mti

A kép innen.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Társkapcsolat
  • A vallás nehezítheti a bántalmazott nők helyzetét?
  • Megrökönyödtek a gyermekek kötelezettségein
  • Miért nincs hangjuk a bántalmazott nőknek?
  • Számítógépes játékok: milyen hatással vannak a családra?
  • Erőszakolta, verte élettársát a színész: mi lesz az ítélet?
  • Működik-e a demokrácia a párkapcsolatban?
  • Nem bánhat önkényesen a krisztusi transzcendentális erőkkel
  • Rosszabb tanulók az elvált szülők gyermekei
  • Zsoltárt énekel az amerikai sztár
  • Ledőlt az utolsó bástya: Máltán is lehet válni

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.