Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Életmód
2011-06-19 14:05:00

Több mint százéves ünnep

Ma van apák napja: a legtöbb R-beszélgetés

Ma már a világ számos helyén június harmadik vasárnapján köszöntik a gyermekek édesapjukat. A meglepően régi ünnep kapcsán megnéztünk néhány apás igeverset.

A XX. század elejének Amerikájában a washingtoni születésű Sonora Smart Dodd volt az ünnep megalapításának legnagyobb kezdeményezője. Apja, a háborús veterán William Jackson Smart egyedül nevelte fel hat gyermekét. A hölgynek az adta meg a kellő önbizalmat, mikor Anna Jarvis megalapította az anyák napját. Az apák napjának eredeti tervezett dátuma június 5., édesapja halálának évfordulója lett volna, de nem volt elég idő megbeszélni a részleteket a szervezőkkel, így június harmadik vasárnapján tartották, és tartják ma is. Az első apák napja 1910. június 19-én volt Spokane-ben.

Az apák napját 1916-ban az akkori amerikai elnök, Woodrow Wilson is megtartotta családjával, majd Calvin Coolidge 1924-ben javaslatot tett, hogy nyilvánítsák nemzeti szabadnappá. Az ünnepet hivatalosan 1972-ben Richard Nixon ismerte el. Ma már a világ számos helyén minden év júniusának harmadik vasárnapján köszöntik a gyermekek édesapjukat. Az Apák Napja magyarországi meghonosítására 1994-ben a Borsod megyei United Way indított mozgalmat Miskolcon.

Az utóbbi években a kereskedők is alkalmazkodtak az ünnephez, ilyenkor általában a műszaki cikkek és a szerszámok kereslete növekszik. Iskolák, és egyéb gyermekintézetek az ünnep előtt mindig ajándékokat készítenek. Ami külön érdekesség, hogy az USA-ban ilyenkor bonyolítják le a legtöbb R-beszélgetést (olyan telefonhívás, melynek költségeit a hívott fél viseli)!

A katolikus egyház az apák napját hagyományosan március 19-én, Szent József napján tartja. A legtöbb országban azonban világi ünnepként tartják számon.


A Biblia az apákról:

Hallgass apádra, ő nemzett téged, és ne vesd meg anyádat, ha megöregszik! - Példabeszédek 23:22

Vígan örvendezik az igaznak az apja, és aki bölcset nemzett, örül annak. - Példabeszédek 23:24

Ti pedig atyák, ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel. - Ef 6:4

Ti atyák ne ingereljétek gyermekeiteket, nehogy bátortalanokká legyenek. - Kol 3:21

Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek az Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem nevel az atyja? - Zsid 12:7

Az atyák szívét a gyermekekhez téríti, a gyermekek szívét az atyákéhoz, különben pusztulással sújtom a földet, amikor eljövök. - Mal 3:24

Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az ÚR az istenfélőkhöz. - Zsoltárok 103:13

Az Úr intését meg ne vesd fiam, és dorgálását meg ne útáld. Mert akit szeret az ÚR, azt megdorgálja, de mint apa a fiát, akit kedvel. - Példabeszédek 3:11-12

A bölcs fiú örömet szerez apjának, az ostoba fiú azonban szomorúsága anyjának. - Példabeszédek 10:1

A ház és a vagyon apai örökség, de az ÚRtól van az okos feleség. - Példabeszédek 19:14

Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az ÚR az istenfélőkhöz. - Zsoltárok 103:13

-mi

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.