Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Életmód
2011-08-27 20:35:00

Ásványvizet és evangéliumi irodalmat osztogatnak

Keresztények a melegfelvonuláson: van más irány is

Egy Észak-karolinai kisvárosba imádkoznak ma a keresztények a melegekért, akik felvonulást tartanak szombaton Charlotte városban.

A keresztény közösség azt az üzenetet szeretné a melegfelvonulás résztvevőinek közvetíteni, hogy Isten egy jobb irányt tud mutatni nekik, mint amelyet most követnek. Dr. Michael Brown, keresztény szervezet elnökének elmondása szerint a Lelkiismeret Koalíció demonstrációja közös imával fog kezdődni, majd ők is elvegyülnek a tömegben. Brown elmondta: ásványvizet és evangéliumi irodalmat fognak osztogatni, és egy szombat estére szervezett keresztény összejövetelre invitálják majd a melegfelvonulás résztvevőit.
 


Vonulni készülő homoszexuális fiú. Vajon megérinti az üzenet?


A szervező szerint Krisztushoz méltó módon fogják üdvözölni a homoszexuálisokat, nem akarnak konfliktusba keveredni. Ennek ellenére – mint mondta – sok ember tiltakozott a jelenlétük ellen, petíciók aláírásával és fenyegetésekkel akarták megakadályozni részvételüket az eseményen.
Brown szerint itt nem konfrontálódásról lesz szó, ők egyszerűen a jó és rossz küzdelmére akarják felhívni a figyelmet, és arra figyelmeztetik Amerika lakosait, hogy ne üljenek tétlenül a foteljeikben, hanem aktivizálják magukat.

 

– mi (forrás: onenewsnow.com)

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Homoszexualitás
  • Jézus szereti a homoszexuálisokat
  • Szexuális válság dúl az egyházban?
  • Az államfő és a melegházasság
  • Baloldali újságíró védte meg a pápát
  • Ahol a zsidók kiirtását iskolában tanítják
  • A fiú, akinek két édesanyja van
  • Az elnökjelölt esete a meleg dalszerzővel
  • Homoszexuálisokkal vívódnak az anglikánok
  • AIDS-krónika, avagy a halál küldöttjének ámokfutása
  • A csók miatt háborognak a keresztények

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.