Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Életmód
2011-09-23 18:30:00

Európában is szabad az út a kísérletezés előtt

Embrionális őssejtekkel gyógyítják a látást

Hamarosan megkezdi első európai, humán embrionális őssejteket alkalmazó klinikai tesztjeit bizonyos típusú látásvesztés kezelésére egy amerikai biotechnológiai cég.

A kísérleti terápiára a massachusettsi székhelyű Advanced Cell Technology elnevezésű vállalat kapott engedélyt. A cég bejelentése szerint a kipróbálásba 12 pácienst vonnak be, akik egy vakságot okozó öröklött szembetegséggel, az úgynevezett Stargardt-szindrómával élnek.


Csodát művelnek?

A Stargardt-szindrómában az ideghártya külső rétege pusztul el. A betegség első tünetei igen korán, hatéves kor körül jelentkeznek homályos látással és szürkületi vaksággal, a páciensek kamaszkorra elveszíthetik látásukat.


Áttörés? Fotó innen

– Ez az első alkalom, hogy a világon bárhol másutt (az Egyesült Államokon kívül) engedélyeztek embrionális őssejtpróbát – közölte Robert Lanza, a cég tudományos igazgatója, aki egyúttal a tudományterület egyik világszerte elismert kutatója.

Ugyanez a biotechnológiai vállalat 2010 novemberében kapta meg az engedélyt az Egyesült Államokban a Stargardt-szindróma kezelésére. Az engedély alapján a klinikai vizsgálatok I. fázisa kezdődhetett meg, amelyben összesen 12 felnőtt páciens vesz részt. A második ilyen jellegű klinikai tesztjükbe száraz időskori makuladegenerációban (AMD) szenvedő betegeket vontak be idén januárban.

A humán embrionális őssejtek klinikai kipróbálására a legelső engedélyt az Egyesült Államokban tavaly októberben szintén egy magánvállalat kapta meg. A Geron biotechnológiai cég orvosai ekkor kezdték meg a humán embrionális őssejtekkel való kezelés első klinikai tesztjeit egy gerincsérült páciensen, akinek a Geron humán embrionális őssejteket tartalmazó injekcióját adták be. A klinikai próba első szakaszában itt is az eljárás biztonságosságát kísérik figyelemmel, de természetesen azt is, hogy a páciens mennyire hatékonyan nyeri vissza érzékelését és mozgásképességét.

Az európai kipróbálás megkezdésére az engedélyt a brit egészségügyi hatóságok adták ki, a klinikai teszteket a londoni Moorfields szemkórház orvosai irányítják.

mti

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.