Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Életmód
2011-09-16 13:00:00

Legtöbben önmaguknak termesztették vagy állították elő

Durva adatok a szabolcsi drogfogyasztásról

A drog mindennapos jelenlétére utal a rendőrségi statisztika, ami szerint tavaly 257 kábítószerrel összefüggő bűncselekményt regisztráltak a régióban.

A megye egyetlen droglaboratóriumában 2010-ben 2053 esetet láttak el, átlagosan havonta mintegy százhetvenet - derült ki a nyíregyházi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum jelentéséből, amelyet a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely önkormányzatának készített. Persze a járóbeteg-ellátás természetéből fakadóan ettől jóval kevesebb volt a ténylegesen kezelt páciensek száma. Összesen 96 férfi és 31 nő jelent meg a rendeléseken, ők havonta több alkalommal is igénybe vették az egészségügyi szolgáltatást.

Drog okozta gondok miatt 41 férfi és 15 nő fordult orvoshoz. Huszonhat ember tünetei már a kialakult kábítószer-függőséget bizonyították, ami külön kezelési mód alkalmazását indokolta. A többi páciens közül 55 férfi alkoholproblémái miatt kereste fel az ambulanciát, a nők között pedig 16 volt az italozás miatt orvosi segítségre szorulók száma. A drogambulancián egyébként megelőző-felvilágosító szolgáltatást is nyújtottak az elmúlt évben, amelyet 138-an vettek igénybe. A drogozók csaknem fele, 24 férfi és 3 nő kannabiszt használt. Nyolcan heroint és kokaint használtak, míg a többiek különböző amfetaminszármazékokat próbáltak ki.


Harmincegy kábítószer-kereskedő bukott le


A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság statisztikai adatai szerint tavaly 257 kábítószerrel összefüggő bűncselekményre derült fény a Nyírségben. A tettesek majd' tíz százaléka fiatal volt. A 14-18 év közötti korosztály tagjai közül 24-en buktak le, egy elkövető pedig gyermekkorú volt.

Az eljárások során több mint tízezer gramm drogot foglaltak le a rendőrök. A legnagyobb mennyiség, mintegy háromezer gramm marihuána volt. Amfetaminból 400 grammnyi került elő. Az úgynevezett kemény drognak számító kokainból pedig több mint 100 gramm fogyasztókhoz való jutását akadályozták meg a nyomozók. A 257 bűncselekmény elkövetői közül 31-en kábítószer-terjesztők voltak. Ők kereskedtek a droggal, kínálták, forgalomba hozták a különböző bódító szereket. A legtöbben, 213-an - állításuk szerint - önmaguknak termesztették, állították elő vagy más országból hozták be a kábítószert, illetve vitték ki a határokon túlra. Hét 18 év alatti fiatalt is bevontak a bűncselekményükbe, négyen már önmaguk is kábítószerfüggők voltak, míg további ketten közvetítői tevékenységet végeztek a hazai vagy külföldre történő forgalmazásban.

A legtöbb kábítószerrel összefüggő bűncselekményre, 107-re a nyíregyházi rendőrkapitányság területén derült fény. Mátészalka környékén 60-at, Kisvárda térségében 19-et, míg Fehérgyarmat körzetében 17-et követtek el. Nyírbátor, Tiszavasvári, Vásárosnamény és Záhony környékén egyaránt tíz alatti volt a büntetőeljárások száma. A városi kapitányságok mellett további 28 bűncselekmény ügyében a megyei főkapitányság bűnügyi osztálya járt el. A rendőrség Szabolcsban tavaly 75 eset gyanúsítottja ellen a csekély mennyiségre tekintettel elhalasztotta a vádemelést, miután az érintett vállalta az úgynevezett elterelést és szakember segítségével gyógykezeltette magát.


Eredményesek a megelőzési programok

Nyíregyházán 2001-ben az országban elsőként alakult meg a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum, amelynek a drogproblémával foglalkozó intézmények, egészségügyi ellátók, civil szervezetek és egyházak közül már 45 szerveződés vált a tagjává. Segíti a megelőzést, hogy létrejött az Észak-alföldi Regionális Kábítószerügyi Egyeztető Fórum is, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye részvételével. És az összehangolt prevencióra nagy szükség van, hiszen a legújabb kutatások szerint a fiatalok 14 százaléka biztosan kipróbál valamilyen kábítószert…

A drogmentes életre nevelésnek így már az alapfokú oktatási intézményekben el kell kezdődnie, és el is kezdődik. Az óvodai és iskolai nevelésnek része a komplex egészségnevelési program, amelyet minden évben a szükségleteknek megfelelően alkotnak meg. Emellett az iskolák rendszeresen pályáznak külön drogprevenciós programokra, amelyekben a pedagógusok és a diákok mellett részt vesznek a szülők, valamint az iskola-egészségügyi szolgálat, illetve a települési közösségek képviselői is. A nyíregyházi kábítószerügyi fórum az oktatási intézményekben újra indította a drogügyi koordinációs hálózatot, és a feladatok összehangolásáért felelősöknek munkacsoportot is létrehozott. A pedagógusok 60 százaléka pedig részt vesz a prevenciós képzésen és a megszerzett tudását hasznosítja is megelőzésben. A szakemberek szerint szükség lenne munkahelyi egészségfejlesztési programra is, de - sajnos - egyetlen hely kivételével eddig a munkáltatók mereven elzárkóztak a kezdeményezéstől.


MTI/mindennapi

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Függőség
  • A médiafogyasztás káros az egészségre
  • Újabb súlyos baleset a drog miatt
  • Dizájner-drog: egy debreceni fiatal életveszélyben
  • Egyre többen füveznek a katolikus országban
  • Sherlock Holmes: drogfüggőből vallásos
  • „Lesben állnak, és készek rá, hogy újra a mélybe rántsanak”
  • A keresztény nem azt jelenti, hogy madár
  • Januártól sokkal több lesz az ideges ember
  • „Tudtam, hogy vége mindennek” – interjú Pajor Tamással
  • A drog helyére beül a Szentlélek?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.