Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Életmód
2011-11-02 14:00:00

Az állatvédők szerint az állatok rettegnek és szenvednek a rituálé előtt

A nácikhoz hasonlítják a kóser vágás ellenzőit

Tiltakoznak a rabbik, szerintük a vallásszabadság korlátozását jelenti a kóser vágás tilalma Hollandiában. A lengyel főrabbi emlékeztet: a schitát utoljára a nácik tiltották be Európában.

A rituális vágásról szóló holland törvénytervezet volt az európai zsidó vezetők varsói találkozójának a témája. A mostani volt a legnagyobb rabbitalálkozó Lengyelországban a II. világháború óta. A lengyel zsidó közösséget, mely a második legnagyobb volt a világon, a nácik gyakorlatilag megsemmisítették.

A holland parlament júniusban fogadta el azt a törvényjavaslatot, amely előírná, hogy az állatokat vágás előtt el kell kábítani, hogy ne szenvedjenek felesleges fájdalmat. A jogszabályt a holland Állatvédők Pártja terjesztette elő – az alsóház döntését követően még a felsőháznak is el kell fogadnia.

A zsidó kóser vágás (schita) során azonban az állatok végig teljesen tudatuknál vannak. Zsidó és muszlim csoportok egyaránt azt állítják, hogy a szabályszerűen végrehajtott rituális vágás megfelel az állatjóléti előírásoknak, és a holland törvénytervezet, melyről decemberben szavaz majd a holland parlament felsőháza, korlátozza a vallásszabadságot. Mostanra a vita már az 1,2 milliós hollandiai muszlim kisebbséggel szembeni ellenségeskedés egyik központi kérdése lett. A Hollandiában élő zsidó népesség viszonylag kicsi, mintegy 50 ezer főt számlál.


A rabbik szerint náci emlékeket ébreszt

„Kell, hogy legyen egy pont, ahol a vallási jogok és az állatok jogai összeegyeztethetők – ami
számunkra komikus, mivel a kóser vágás humánus megoldás” – mondta Lengyelország
főrabbija, Michael Schudrich. A főrabbi azt nyilatkozta az AFP hírügynökségnek, hogy a
schitát Európában utoljára a nácik tiltották be, de hozzátette, hogy „bár senki nem állítja, hogy
Hollandia náci ország lenne, ez az ügy mégis nyilvánvalóan nagyon rossz emlékeket ébreszt
a zsidókban". Szerinte a holland tilalom nem annyira a rituális vágásról, mint inkább „a
kisebbségi csoportokkal kapcsolatos belső társadalmi problémákról” szól.

A Holland Állatvédő Párt (Partij voor de Dieren) vezetője, Marianne Thieme visszautasítja,
hogy a törvényjavaslat a vallási kisebbségek elleni támadás lenne. Azt mondja, a törvényre
szükség van, mert a tudományos vizsgálatok egybehangzóan igazolják, hogy az állatok
szenvednek és rettegnek, ha levágásuk előtt nem kábítják el őket, a jelenlegi szabályozás
azonban a rituális mészárszékek esetében kivételt tesz.


mi

Forrás: BBC

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Zsidóság
  • Ki ölte meg Jézust?
  • Javítják a cikket: Orbán nem zsidó
  • Új holokauszttól fél a budapesti főrabbi
  • Honnan származnak a zsidók?
  • Hoppá: a legfontosabb felfedezés a Holt-tengeri tekercsek után
  • Ismét kivonulnak a zsidók Egyiptomból?
  • Mikor lesz béke Izrael és Palesztina között?
  • Divat a jiddis
  • Holokauszt-túlélők tiltakoznak ultraortodox zsidók ellen
  • Ahol a zsidók kiirtását iskolában tanítják

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.