Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Életmód
2011-11-28 21:30:00

Évről évre kevesebb tinédzser ül volán mögé

A Facebook miatt érhet véget egy amerikai álom?

Újabban kevesebbszer ülnek volán mögé az amerikai tinédzserek, pedig az autó – mint státusszimbólum – a fiatalok körében az amerikai álom egyik része. Volt?

Egy friss, az amerikai Gartner kutatóintézet által készített felmérés azt kutatta, hogy mi lehet  az oka annak, hogy évről évre egyre kevesebb amerikai tinédzser szerzi meg jogosítványát. Arra a megállapításra jutottak, hogy a 19 év alatti fiatalok idejük jó részét – az iskolában töltött idő mellett – számítógépük előtt töltik, chatelnek a barátaikkal, és a Facebookon vagánykodnak. Pedig régen az amerikai fiatalok bepattantak a papától kapott új vagy a hónapok alatt felújított hatalmas autóikba, és köröztek a legfelkapottabb helyeken. Így mutatták meg magukat barátaiknak, ellenségeiknek – mondhatni a Facebook sokkal emberibb változatát művelték akkor.


Vissza a Vadnyugathoz

Az amerikai filmekben a tinédzserek által vezetett autók generációk óta az egyéniséget és a személyi szabadságot testesítik meg. Kristin Nevels, az Amerikai Autószövetség elnöke elmondta, hogy akkor számított igazán menőnek egy fiatal, ha saját autója volt, és azt valamilyen módon egyedivé tudta tenni. Keith Martin, a Sportscar Market magazin szerkesztője pedig elmondta, hogy az 1950–'60-as években a fiatalok szexi járgányokat akartak maguknak, a fiúk így akarták elkápráztatni a lányokat. Hozzáteszi: ez az egész trend a Vadnyugatig is visszavezethető, amikor a fiatal fiú megkapta apjától az első lovát.

Manapság azonban a tinédzserek inkább választják a legújabb számítástechnikai eszközöket, videójátékokat és okostelefonokat ahelyett, hogy vennének egy használt, gondoskodásra szoruló autót. A felmérés készítői szerint míg egy autó fenntartása nem kevés pénzbe kerül (benzin, biztosítás, szerviz), addig az internet adta szabadság ennek töredékéért kelleti magát. A Gartner által megkérdezett 18 és 24 év közötti fiatalok 46 százaléka inkább választja a legújabb laptopot vagy telefont egy saját autó helyett. A Baby Boom (1950–'60-as évek) idején ez az arány mindössze 15 százalék volt, és akkor még nem is volt internet. Egyébként ezt a korszakot az autók aranykorának tartják Amerikában.


Hamarosan leáldozik a Facebook kora?

A 25 éves Wally Neil – aki bolti eladóként dolgozik – a BBC-nek elmondta: a szülei nem tudtak autót venni neki, ezért kiszorult a négykeréken villogó társai közül. Neil azonban nem volt szomorú emiatt, hiszen elmondása szerint a Facebook térhódítása előtt is szoros kapcsolatot ápolt a barátaival. Elmesélte, hogy busszal közlekedett, emiatt vesztesnek titulálták őt az autót birtokló társai. Neil elmondta: a lázadó tinik autójukkal mutatták meg egójukat. Állítása szerint nem bánja, hogy zsebpénzét nem felnikre és egyéb autós kiegészítőkre költötte. Mostanra már megszerezte jogosítványát, de még nincs autója, mert közel lakik a munkahelyéhez.


Autók a Facebook ellen. Fotó innen

Az Amerikai Közlekedési Szervezet adatai szerint 1978-ben a 16 éves tinédzserek 50 százalékának volt jogosítványa, míg ez az arány 2008-ban mindössze 30 százalék volt. Számszerűsítve: 1978-ban ez 11 989 000 19 év alatti jogosítvánnyal rendelkező amerikai tinédzsert jelent, míg 2010-re ez a szám 9 932 441-re esett vissza. Az amerikai visszaeséshez annak is köze lehet, hogy nehezebb teszteket vezettek be, és sok államban életkorhoz kötik a jogosítvány megszerzését.

A felmérés kitér arra is, hogy az autóhasználat 2007-ben esett vissza, akkor, amikor megduplázódott a gázolaj ára, és a gazdasági válság előszele is megsuhintotta az amerikai álmot. Ennek ellenére azonban úgy tűnik, hogy Amerikát továbbra is az autók, nagyon sok esetben a nagy autók dominálják. Az adatokból kiderül, hogy az egy főre eső négykerekek száma az Új Világban a legmagasabb. Bár csökkent a tinédzser autósok száma, az Egyesült Államokban mégis uralkodó közlekedési mód az autózás.

Keith Martin autósmagazin-szerkesztő azonban úgy látja, hogy bár egyelőre a Facebook és a Twitter vette át az irányítást, a tinédzserek nagyon gyorsan visszatérnek majd az amerikai szabadságot szimbolizáló autókhoz.

– mi (forrás: bbc.co.uk)

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Amerika
  • Így látnak minket az amerikai konzervatívok
  • Romneyt bírálják a vetélytársak
  • A Wikileaks miatt váltottak nagykövetet
  • Így kapaszkodik össze a vallás és a politika
  • Egyre több a hajléktalan gyermek
  • Újabb háborúra készül Amerika?
  • Így fényezik magukat a mormonok
  • Durvuló vita az elnökjelöltek között
  • Pszichopata hatalomátvétel a Wall Streeten?
  • Egymillió dollárossal akart fizetni
  • További cikkek Facebook
  • Ki ölte meg Jézust?
  • Íme 2011 győztes műholdfelvétele
  • India nem tűri tovább a vallásellenességet
  • Orbán Viktor újévi köszöntője a Faceboookon
  • Újabb Mohamed-karikatúra miatt égtek a koptok házai
  • Kütyük nélküli világ: lehetséges?
  • Az SMS javíthatja a helyesírást
  • Szembemennek a hatalommal az orosz tüntetők
  • Eltört arccsont, szándékosan lerúgott fradista
  • Disznót vág lemondása előtt az államtitkár

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.