Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Életmód
2011-11-26 08:30:00

Az elektronikus levél halálát már sokan megjósolták

A Facebook-alapító meghökkentő bejelentése

Az újságok címlapon számoltak be Zuckerberg, a Facebook alapítójának legújabb kijelentéséről, miszerint az e-mailek kora leáldozott.

Az igazság azonban egy kicsit prózaibb. A Facebook legújabb üzenetküldési platformjának bejelentésénél Mark Zuckerberg, a világ leghíresebb közösségi oldalának alapítója elmondta: nem gondolják, hogy a modern üzenetküldések sorába az e-mailezés is felzárkózik, illetve az új rendszer semmiképpen nem az e-mail lesz. Tény, hogy nem Zuckerberg az első, aki megjósolja az elektronikus levél halálát, de nagy valószínűséggel nem is az utolsó.


Változó idők

Az e-mail hosszú utat tett meg a ma ismert formájáig. Az első üzenetet 1971-ben küldte el Ray Tomlinson programozó. A @ jel a felhasználó nevét választotta el a gép nevétől, és egyik számítógépről a másikra küldte át az internet elődjén, az ARPAnet-en keresztül.

Emlékezzünk csak vissza, az e-mailezés óriási előrelépés volt, az azonnali üzenetküldés szinte felért egy sétával a Holdon. Akkor sokan siratták a jó öreg kézzel írt leveleket. A Radicati piackutatói szerint míg 2011-ben 3,1 milliárd postafiók van a világon, addig ez a szám 2015-re 4,1 milliádra nőhet. Szintén őszerintük egy üzleti felhasználó naponta átlagosan 105 e-mailt küld el, és az e-mail funkciót használók 49 százaléka Ázsia csendes-óceáni térségében él.

Tény az is, hogy az e-mailezés nem olyan népszerű a tinédzserek körében, de lehetséges, hogy amint dolgozó emberré válna, ez a tendencia megváltozik. Nathaniel Borenstein, a MIME (Multipurpose Internet Mail Extensions) internetes levelezési protokoll egyik alapítója és e-mail-specialista szerint az általuk kreált üzenetformázásokat (különböző karakterek, csatolási lehetőség stb.) naponta 3 milliárd ember használja. Elmondása szerint korai még az e-mail leáldozásáról beszélni, hiszen folyamatosan növekszik az ilyen típusú üzenetek iránti igény.


Nem bánik kesztyűs kézzel az e-maillel. Fotó innen

Manapság az e-mail az általunk kitalált felhasználónév plusz domain címre érkezik, de 20 évvel ezelőtt ez elképzelhetetlennek tűnt. Két évtizede rengeteg független e-mail-rendszer létezett, amelyeknek külön címzési követelményei voltak, nem volt összhang a rendszerek között, vagy csak bonyolult átjárókkal lehetett megoldani a szabad üzenetáramlást.

Borenstein szerint a közösségi háló ereje abban van, hogy különböző embercsoportokkal kommunikálhatunk. Szerinte ezt a lehetőséget a jövőben főként az üzleti szektorban fogják kihasználni. Borenstein azt is elmondta, hogy a Facebook vagy a Google+ közösségi üzenetküldése eltörpül az IBM LotusLive-ja mellett. (Borenstein egyébként a LotusLive fejlesztésén dolgozott  – a szerk.)


A magányos farkas esete a falkával

Ám nem mindenki olyan derűs, mint Borenstein – már ami az e-mail jövőjét illeti. Lee Bryant, a Headshift, a világ legnagyobb üzleti tanácsadó cégének egyik alapítója szerint az üzleti kommunikációban leáldozóban van az e-mailek uralma. Állítása szerint remek találmány volt a maga idején és utána két évtizedig, de most valami újra van szükség. Szerinte túl van terhelve az e-mail-kommunikáció, és olyan felületekben kellene gondolkodni, mint a wikik, mikroblogok vagy belső társadalmi hálózatok. Úgy gondolja, hogy a közösségi kommunikáció révén olyanok is bekapcsolódhatnak, akik egyébként nem tartoznak az adott körbe. Hozzátette: az e-mail nem tudja ezt a funkciót biztosítani, ő egy magányos médium. 

A közösségi kommunikáció azonban aggályokat is felvet. Például mi lesz azokkal az üzenetekkel, amelyek fontosak, de már rég tovaszálltak a felgyorsult konverzációban? Erre egyelőre nincs válasz, de Bryant szerint a közösségi kommunikáció révén gyorsan, hatékonyabban és célirányosan juttathatjuk el az üzeneteket.

Dave Coplin, a Microsoft Envisioneers csapatának vezetője és a magát „közösségimédia-imádónak” valló férfi szerint az e-mail korának akkor lesz vége, amikor a közösségi oldalaknak. Bevallása szerint valóban kevesebbszer használja az e-mail funkciót, amióta Facebookozik vagy éppen Twitterezik, de e-mail nélkül sem tud meglenni. Tudatában van annak is, hogy az újdonságok mindig a régiek leáldozásával járnak, de szerinte korai még temetni az e-mailt.

– mi (forrás: bbc.co.uk)

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Internet
  • Nehéz az életük internet nélkül
  • Internetes oldalak, civil támogatókkal
  • Ennyivel drágul az internet- és a mobiltarifa
  • Milyen veszélyeket rejt a nanotechnika?
  • Hasít a Vatikán hírportálja
  • Az Anonymus támadta meg a lengyel oldalakat
  • Ön internetfüggő? Itt megtudhatja!
  • Forradalom a bibliafordításban
  • Kütyük nélküli világ: lehetséges?
  • Személyiségi jogokat sért Peking?
  • További cikkek Facebook
  • Ki ölte meg Jézust?
  • Íme 2011 győztes műholdfelvétele
  • India nem tűri tovább a vallásellenességet
  • Orbán Viktor újévi köszöntője a Faceboookon
  • Újabb Mohamed-karikatúra miatt égtek a koptok házai
  • Kütyük nélküli világ: lehetséges?
  • Az SMS javíthatja a helyesírást
  • Szembemennek a hatalommal az orosz tüntetők
  • Eltört arccsont, szándékosan lerúgott fradista
  • Disznót vág lemondása előtt az államtitkár

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.