Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2011-09-17 19:37:00

A gyerekek és a tengerészek felmentést kapnak

Újra bevezetik a pénteki hústilalmat a katolikusok

Angliában és Walesben az a kérés a katolikusok felé, hogy mostantól a bűnbánat részeként tartózkodjanak péntekenként a húsevéstől egy régi tradíció felelevenítéseként.

Az egyházi vezetők szerint a pénteknek a bűnbánat napjának kell lennie, mivel ezen a napon halt meg Jézus Krisztus. Így a pénteki bűnbánat tiszta és megkülönböztető jegye lenne a katolikus identitásnak. A májusi határozat kimondja, hogy a penitenciának szeptember 16-án kell kezdődnie, a pápa Egyesült Királyságbeli látogatásának első évfordulóján.

Egy most kiadott nyilatkozatában a püspökség kijelentette, hogy a katolikusoknak egységesen kell részvenniük a közös pénteki bűnbánati cselekedetben, mert „a penitencia hatékonysága akkor a legértékesebb, ha egy közös elhatározás és tanúságtétel része.”

Azoknak, akik nem tudják megenni a húst, vagy már korábban egy diéta részeként elhatározták, hogy nem esznek húst, egy másfajta ételtől vagy aktivitástól kell tartózkodniuk. A 14 év alattiak, a betegek, az idősek, az állapotos nők, a tengerészek, a kétkezi munkások, és akiknek egyéb morális vagy fizikai indokuk van a húsevésre, felmentést kapnak a húsmentesség alól. A Katolikus Egyház úgy határozta meg a húsevést, hogy csak melegvérű állatokét tilos, tehát péntekenként halat enni továbbra is engedélyezett.


Azonosulni a szenvedőkkel

A pénteki húselhagyás gyakorlata már több évszázados hagyomány, azonban 1985-ben a Katolikus Egyház Angliában és Walesben engedélyezte a híveiknek, hogy ezt egy másfajta vezekléssel helyettesítsék. Marcus Stock atya, az Angliai és Walesi Püspöki Konferencia titkára elmondta, hogy az 1983-as változtatások az egyházi törvényekben lehetőséget adtak a pénteki húsmentesség követelményének felülvizsgálatára, és annak megfontolására, hogy ennek a megváltoztatása milyen előnyökkel járna.

Marcus atya szerint a bűnbánat célja nem a cselekvés maga, ez inkább annak az útja, hogy kijavítsuk a múlt hibáit, és azonosuljunk az szenvedőkkel. – Ez annak a felismerése, hogy a „rossz” akkor megtörtént, amikor az Úrat keresztre feszítették, és megölték. Továbbá összekapcsolódik a jótékonykodással, a szegényekkel való együttérzéssel, valamint el kell jutnia hozzánk annak az üzenetnek, hogy felelősek vagyunk a dolgokért mindannyian. Időnként könnyen megfeledkezünk a szenvedőkről. Ez viszont hétköznapi módja annak, hogy ne feledkezzünk meg a hajléktalanokról, az éhezőkről, a nélkülözőkről – fogalmazott az atya.


-mi-

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.