Emberi jogok megsértése miatt kérik a nemzetközi közösség segítségét

Ügyvédek harcolnak a Magdolna-mosodák áldozataiért

A társadalom szemében az volt a bűnük, hogy áthágták a katolikus Írország szigorú szexuális szabályait, és házasságon kívül szültek gyereket. Bár több mint egy évtized telt el azóta, hogy a történet napvilágot látott, az érintett nők még mindig várják a bocsánatkérést, s lehetőség szerint a kártérítést. Most egy Igazságot a Magdolnásoknak nevű ügyvédcsoport - amely az utóbbi két évben az ír kormánynál lobbizott azért, hogy tárja fel a mosodák történetét - az ENSZ-hez fordul, arra hivatkozva, hogy a nők bántalmazása az emberi jog megsértése volt.

"Nem jelent örömet számunkra, hogy ilyen módon piszkáljuk a kormányt, de végigjártuk a teljes belső rendszert, elmentünk, ameddig lehetett, és a kormány még mindig nem tett semmit" - mondta James Smith, a Bostoni Egyetem munkatársa, az Igazságot a Magdolnásoknak szóvivője a The New York Timesnak.

A magdolnás nők ügye 1993-ban kapott nyilvánosságot, amikor egy dublini egyházi rend, hogy pénzhez jusson a virágzó írországi ingatlanpiacon, földterülete egy részét eladta egy beruházónak. A mosodában meghalt 155 nő holttestét jeltelen sírokban megtalálták és exhumálták, a média pedig elkezdett kérdezősködni. Peter Mullan 2002-es filmje, A Magdolna nővérek a nemzetközi figyelem középpontjába helyezte az ügyet.

A szervezetet az ENSZ emberi jogi bizottsága meghívta az írországi emberi jogi helyzet közelmúltban lezajlott időszaki felülvizsgálatára Genfbe, ahol Maeve O'Rourke, a Harvard Egyetem jogi tanszékének kutatója számolt be a Magdolna-mosodákban dolgozó nők ügyéről. Azzal érvelt a bizottság előtt, hogy a kormány - azzal, hogy nem hajlandó foglalkozni az üggyel - folyamatosan megsérti a kínzás elleni nemzetközi konvenciót. Az állam szemére vetette, hogy nem hajlandó haladéktalanul kivizsgálni "azt a több mint 70 éves rendszert, amely kínzásnak vagy kegyetlen, embertelen, lealázó bánásmódnak tesz ki asszonyokat és lányokat Írország Magdolna-mosodáiban".


Zárdák falai között tengődtek

A katolikus egyház egészen a legutóbbi időkig a legfőbb erkölcsi tekintélynek számított Írországban, és szigorú szabályokat állapított meg a szexre. Ebben a légkörben a szégyen, amelyet egy törvénytelen gyerek világra jötte okozott, olyan nagy volt, hogy a családja sok hajadon anyát eltaszított magától. Ezek a nők kikerültek a "tisztes társadalomból", és a papok, az állami intézmények és saját családjuk a Magdolna-mosodákba küldte őket.

A mosodák nyereségért dolgozó vállalkozások voltak, amelyeket négy vallási közösség működtetett: az Irgalmas Nővérek, a Kegyes Nővérek, a Jó Pásztor Nővérek és a Miasszonyunk Kegyelme Nővérek. A bűnbánó bibliai prostituáltról, Mária Magdolnáról elnevezett házak kezdeti feladata az volt, hogy segítsenek a prostituáltaknak változtatni életmódjukon. Az 1940-es évekre azonban a házak lakóinak - vagy ahogy hívták őket, a "vezeklőknek" - a többsége házasságon kívüli szexuális kapcsolatba keveredett fiatal nő (több esetben nemi erőszak áldozata) és lányanya lett, illetve laza erkölcsűnek minősített, vagy szellemi fogyatékos nő. Hosszú órákon át, rendszerint hetente hét napot dolgoztak fizetés nélkül. Zord körülmények között éltek, beszámolók szerint mentális, fizika és egyes esetekben szexuális bántalmazásnak voltak kitéve. Sokan zárdák falai között tengődtek és haltak meg, amíg 1966-ban az utolsó mosodát is be nem zárták. Ma a magdolnások a hetvenes és nyolcvanas éveikben járnak.

Párhuzamos büntetés-végrehajtási rendszer

Az ír kormány már 2001-ben elismerte, hogy a magdolnás nők bántalmazásnak voltak kitéve, de azt mondja, hogy mivel a mosodák magánvállalkozásokként üzemeltek, kívül esnek a hatókörén. Erre hivatkozva visszautasította a hivatalos vizsgálatra vonatkozó számos felszólítást, amelyek közül az utolsó 2010 novemberében az Ír Emberi Jogi Bizottságtól hangzott el. A kormány a kártérítésre tett javaslatokat is elutasította, mondván, hogy az állam "nem utasít magánszemélyeket, és nem volt köze ahhoz sem, hogy magánszemélyeket a mosodákba irányították."

Ennek ellenére bizonyítékok vannak arra, hogy az államnak igenis része volt a történtekben. Az ír bíróságok a jelentéktelen bűncselekményekért felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt nőket rutinszerűen a mosodákba küldték, amelyek így párhuzamos büntetés-végrehajtási rendszerként működtek. Dokumentumok igazolják azt is, hogy a kormány jövedelmező szerződéseket kötött az apácákkal a katonai és kórházi szennyes mosatásáról anélkül, hogy egyszer is tisztességes bért követelt volna a mosodai "munkásoknak", vagy megvizsgáltatta volna a mosodai körülményeket.

Magdolnás nők tanúvallomásaikban elmondták, hogy általában állami alkalmazottak - például a rendőrség tagjai és szociális munkások - kísérték őket a mosodákba, és visszaszállították oda azokat, akik megszöktek. A társadalom részéről széles körű támogatást élvez a magdolnás nők bocsánatkérésre, kártérítésre vonatkozó követelése, és az az igénye, hogy törvényileg állapítsanak meg nekik olyan nyugdíjat, amelynél számításba veszik a mosodában eltöltött időt.

-mi

• Cimkék:
írország magdolna nővérek kártérítés ensz

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére