Katolizáló püspökök árnyéka vetül a találkozóra

Rómában az anglikánok feje

A jóindulatú forgatókönyv szerint annyira elmerülnek az ünneplésben a felek, hogy senkinek eszébe sem jut a látogatásról megemlékezni. Ennek valószínűsége azért csekély, mert az útról még Rowan Williams canterburyi érsek roppant részletes internetes napirendjében sem esik egyetlen szó sem, mi több, az utóbbi napokban némaságba burkolózott az ügyben az összes érintett felekezet hírügynöksége.

Az ünneplésre egyébként az adhat okot, hogy hivatalosan most emlékeznek meg a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának 50 évvel ezelőtti megalakulásáról. Kurt Koch bázeli érsek, a legendás elődjétől, Walter Kasper bíborostól idén vette át a grémium vezetését, amelyet még a második vatikáni zsinat progresszív fordulatáért „felelős” XXIII. János Pál pápa alapított 1960 pünkösdjén. Koch érsek szerint az egység keresése nélkül a keresztény hit lemond a saját identitásáról, s a főpap szerint az ökumenikus mozgalom fontos része a missziónak is.

A látható és tapintható keresztény egységet azonban több dolog is hátráltatja – nem mellesleg szoros összefüggésben az „anglikán problémával”. Ezért is lehetnek szótlanok a vatikáni és canterburyi hírforrások. Az anglikánok nagy fájdalma ugyanis, hogy számos lelkészük, sőt, püspökük is „dezertált” az utóbbi években a római katolikus egyházhoz, és ez ellen Róma egyáltalán nem tiltakozott. Mi több, egyes szakértői vélekedések szerint kifejezetten bátorította a felekezetváltást azzal, hogy az áttéréseket egy éve már nem csak egyesével vizsgálja, hanem komplett rendszert dolgozott ki a felekezetváltásra, megkönnyítve így az ex-anglikán katolizálni kívánók dolgát. Annak ellenére, hogy Walter Kasper bíboros, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának korábbi elnöke tavaly még úgy nyilatkozott, hogy a Vatikán nem szándékozik „anglikán tavakban halászni”, és kifejezetten ellenjavallta a tömeges áttérést.

A laikus szemlélőnek még nemrégiben is úgy tűnhetett, sikerül elsimítani XVI. Benedek pápa angliai látogatásával a félreértéseket. Az is csak az éles szeműek berzenkedését váltotta ki, hogy szeptemberi útján a pápa éppen azt a John Henry Newmant avatta boldoggá, aki a 19. század közepén parádés anglikán akadémiai és egyházi pályafutást hátrahagyva katolizált, majd lett katolikus bíborossá. Néhány éve a volt brit miniszterelnök, Tony Blair is otthagyta vallását és felvette a katolikus hitet. Pár napja pedig az anglikán egyház öt püspöke jelezte, hogy átzsilipelne a katolikus egyházba, és már tucatnyi csoport fejezte ki ebbéli óhaját. A vatikáni hivatalosságok tavaly ősszel olyan rendszert dolgoztak ki az áttérők számára, amely megkönnyíti a döntést: a lelkészek megtarthatják feleségüket és úgy csatlakozhatnak Rómához, hogy a híveikkel együtt gyakorolhatják az egyébként a katolikus liturgiához nagyon hasonló istentiszteleti rendjüket.

Sokan már a 77 milliós nemzetközi anglikán közösség végleges szakadását vizionálják, és tény, hogy nagyon megosztott a közel fél évezredes felekezet. Konzervatív tagjaik – főleg Afrikában – mélyen elítélik, hogy homoszexuális hívőket is lelkésszé, sőt püspökké szentelhetnek, ahogyan sokan már az ellen is tiltakoztak, hogy 1994 óta nőket is lelkésszé szentelnek. Nem kevés anglikánnál az tette be végleg a kaput, hogy néhány éve már püspöki hivatalt is kaphatnak nők.
Igaz, nem kevés fejfájást okozhat Rómának is az anglikán lelkészek tömeges „áttérése”. Elvégre az anglikán papok nagy része házas ember (maga a 104. canterburyi érsek is közel három évtizede boldog házasságban él teológus feleségével, akivel két gyermeket neveltek fel), és természetesen nem válnak el katolizálásuk után sem. Így joggal merülhet fel a praktizáló és szigorú cölibátusban élő katolikus papokban, hogy vannak náluk „egyenlőbbek” is egyházukban, akik ugyanúgy miséznek, szolgálnak, de ezt nem egyedül, hanem családi körben teszik.

I. N.

• Cimkék:
anglikán katolizáló vatikán

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére