Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2011-12-03 18:00:00

Nemzeti védőhálót javasolnak az atrocitások ellen

Összefogással legyőzhető a magyarellenesség?

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt megbízott elnöke szerint „nemzeti védőhálót” kell felépíteni, amellyel ki lehet védeni a magyarellenes jogsértéseket.

A III. Kárpát-medencei Ökumenikus Nagytalálkozó keretében tartott budapesti sajtótájékoztatón részt vett Boldoghy Olivér, a szlovák állampolgárságától megfosztott révkomáromi színész-vállalkozó és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke.


Hol vannak az emberjogi szervezetek?

Toró T. Tibor arra is felhívta a figyelmet, hogy a szolidaritás alapján a III. Ökumenikus Nagytalálkozón is kiállnak Boldoghy Olivér mellett, ugyanakkor szükséges, hogy a felvidékiek is minél többen álljanak a révkomáromi vállalkozó mellé. Úgy fogalmazott: „Ha több százan, több ezren lesznek, elérjük azt a kritikus tömeget, amikor a hatalomnak nincs más választása mint hogy ejti ezt az egész ügyet.”

Boldoghy Olivér elítélte, hogy hozzá hasonlóan egy rimaszombati idős tanárnőt is megfosztottak szlovák állampolgárságától, amiért felvette a magyart. Szerinte a tanárnő és a saját ügye is a márciusi választások előtti szlovákiai választási kampány része. Elmondta, azóta, hogy novemberben megszüntették a szlovák állampolgárságát, a pozsonyi hatóságok részéről nem kereste meg senki. Mint fogalmazott: „továbbra is turista vagyok saját szülőföldemen”.


Tőkés László nemzetközi fórumokra vinné az ügyet. Fotó: MTI

Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke szerint nemzetközi fórumokra kellene vinni a szlovákiai magyarok állampolgársági ügyeit. Szerinte a szlovák állampolgárság megszüntetése esetükben „a második világháború utáni deportálásra emlékeztet”.

Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke elmondta, hogy a magyarellenes atrocitások száma megnövekedett az utóbbi időben. Csak az elmúlt fél évben 22 határon túli magyar emlékhelyet rongáltak meg. „Nemzetközi emberi jogi szervezetek máshol fellépnek, pedig a közelünkben is történnek atrocitások. Hol van a többi emberi jogi szervezet?” – tette fel a kérdést. Véleménye szerint nyílt diszkrimináció figyelhető meg a Kárpát-medencében, a szomszédos országok hatóságai nem lépnek fel kellő eréllyel a magyarellenes megnyilvánulások ellen. Példaként említette azt a romániai kiadványt, amelyben Tőkés László meggyilkolására szólítottak fel, ám a büntetés aránytalanul kicsi lett.

Végül Antal János, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács külhoni tájékoztatási szolgálatának vezetője ismertette a Transylvanian Monitor című havi, kisebbségi és emberi jogi figyelő különszámát, amelyet a III. Ökumenikus Nagytalálkozó alkalmából jelentettek meg. A Magyarellenesség a Kárpát-medencében című kiadványban 75 idei esetről írnak. „A leggyakoribb igék a Transylvanian Monitor különszámában: megverték, meggyalázták, megalázták” – mondta el Antal János.


„A hívőben soha nem lehet gyűlölet”

A Budapesten szombaton megtartott III. Kárpát-medencei Ökumenikus Nagytalálkozó résztvevőihez köszöntőlevelet intézett a köztársasági elnök. Az államfő arra hívta fel a figyelmet, hogy a jogokat tekintve „csak azt várjuk a világtól, amit mi is megadunk másnak”.

Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes beszédében azt hangsúlyozta, hogy „emberi jogokon nyugvó nemzeti érdekeinket nem rendelhetjük alá semmilyen más országénak.” Emlékeztetett arra, hogy nem fogadható el semmilyen kettős mérce, nem fogadható el, hogy a magyar embereket másodrangú állampolgárnak tekintsék. Mint mondta: „senkit ne érhessen hátrány amiatt, hogy magyar állampolgárságot kér” a környező országokban.


„Senkit ne érhessen hátrány”. Fotó: MTI

Tőkés László úgy fogalmazott: a III. Kárpát-Medencei Ökumenikus Nagytalálkozón a szólásszabadság jogán „emeljük fel szavunkat a szomszédos országok legtöbbikében, a volt kisantant országaiban tovább folytatódó és időről-időre felerősödő magyarellenesség újabb és újabb megnyilatkozásai ellenében”. Ezen kívül hangsúlyozta az összefogás fontosságát a Magyarországon kívül, a Kárpát-medencében élő magyarokért. „A határok fölött újraegyesülő nemzet, a magyar állampolgárságukat visszanyerő honfitársaink összefogásával és szolidaritásával vállalunk közösséget és állunk ki magyarságuk miatt megpróbáltatást szenvedő, idegenbe szakadt testvéreink mellett” – mondta az EP alelnöke.

Az Advent a Hargitán - Advent Európában címmel a Szilágyi Dezső téri református templomban megrendezett találkozón Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke beszédében arról szólt, hogy „a magyar ember nagyon szeret bajban lenni, mert akkor nem kell csinálni semmit. Jussunk a bajban létből az ébrenlétbe (...), majd az úton létbe.” Szerinte „sok helyre kell elmenni, tárgyalni, jogainkat kérni, tiltakozni, a nézeteinket a jogainkat újra meg újra elmondani”, ugyanakkor nemcsak a magyarok és a környező népek, hanem a magyarok közötti, sokszor nagy távolságot is csökkeni kell.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök rövid beszédében emlékeztetett arra, hogy a szolidaritás nem elméleti, hanem gyakorlati feladat. „A szeretet otthon kezdődik, a mi esetünkben most a nemzet családjában” – mondta. A szolidaritásra példaként említette a vajdasági Temerinben egy szerbet bántalmazó magyar fiatalokat, akiket – mint mondta – túlzottan szigorú szabadságvesztésre ítéltek, és azokat, akiktől megvonták állampolgárságukat, amiért felvették a magyart. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „a hívőben soha nem lehet bosszú, soha nem lehet gyűlölet”.

Berndt Posselt bajorországi EP-képviselő arról beszélt, hogy „eljön az az idő, amikor Magyarországot körös-körül uniós tagországok veszik körül.” A találkozón felszólaltak, majd áldást mondtak magyarországi és a környező országokból érkezett római és görög katolikus, református, valamint unitárius egyházi vezetők.

Az első Kárpát-medencei Ökumenikus Nagytalálkozót 2009-ben, Tőkés László és Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök kezdeményezésére tartották Szegeden. A második találkozó helyszíne Marosvásárhely volt 2010-ben.

 

MTI

Nyitókép: MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.