Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2011-10-02 20:30:00

Koholt vádakkal próbálkozik az iráni legfelsőbb bíróság

Nemi erőszak miatt végzik ki az iráni lelkipásztort?

Juszef Nadarkhani lekipásztort nagy valószínűséggel kivégzik, de a vád nem az aposztázia lesz - adta hírül a Fars Hírügynökség.

Mint arról már korábban írtunk, Juszef Nadarkhani iráni lelkipásztort aposztáziával vádolták és 2010 novemberében halálra ítélték a hatóságok. A férfi fellebbezett az ítélet ellen, de mostanra világossá vált: a férfit kivégzik. A dolog azért is megdöbbentő, mert a Fars News Agency legfrissebb hírei szerint nem aposztázia, hanem nemi erőszak és zsarolás miatt kell meghalnia. Hogy honnan szedte elő a bíróság ezeket a vádakat, azt egyelőre nem lehet tudni.


Koholt vádak


A Kaszpi-tenger melletti Rasht városban élő férfit 2009 októberében tartóztatták le, azóta Lakan börtönében tartják fogva. A legfelsőbb bíróság hitehagyás bűne miatt ítélte el: az iráni törvények értelmében muszlim családban született férfi nem térhet át a keresztény hitre, a saría (iszlám törvénykezés) a hitehagyást főbenjáró bűnnek tartja.

A bíróság 2010 novemberében olvasta a férfira a halálos ítéletet, mivel hitehagyással (aposztáziával) vádolták. Juszuf Nadarkhani akkor azzal védekezett, hogy fiatalon, 19 évesen tért át a kereszténységre, muszlim hitét sosem gyakorolta. A lelkész korábban is ült börtönben, akkor az evangéliumi felekezet iráni regisztrációjának kísérletéért és kritikáiért: többször is felszólalt a muszlim állam vallási nevelést kisajátító rendszere ellen, amivel a nem muszlim hitűeket akadályozzák vallásuk szabad gyakorlásában és a vallási neveltetéshez való jogukban.


Juszef Nadarkhani családjával

A CNN által megszerzett bírósági iratokban az áll, hogy Nadarkhani megtagadta az iszlámot, ezáltal pedig Mohammed próféciáját. Az is kiderült, hogy a lelkipásztor kijelentette: ő keresztény és nem muzulmán. A férfi ügye nemzetközi visszhangot váltott ki, a Fehér Ház, jogvédő szervezetek a világ minden tájáról követelték, hogy mentsék fel Nadarkahanit. Úgy tűnt, hogy a bíróság felmenti őt, de akkor jött a hidegzuhany: nem hitehagyás, hanem nemi erőszak és zsarolás miatt fogják kivégezni.

A Twitteren is lehet követni az ügy fejleményeit, a legutóbbi hírek szerint még életben van a férfi. Nemzetközi szervezetek egyre vehemensebben követelik Nadarkhani szabadon engedését, hiszen az aposztázia, majd a nemi erőszak és zsarolás vádja elképesztőnek tűnik. Aposztázia miatt utoljára 1990-ben ítéltek el valakit Iránban, azóta gyakorlatilag nem létezik ez a bűncselekmény az országban. Most tehát az iráni igazságszolgáltatáson a világ szeme, kiderül, hogy emberségből vagy a hatalom iránti hűségből vizsgáznak-e le.

 

-mi-/ (forrás: CNN)

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Iszlám
  • Bérgyilkosok vadásznak a világhírű íróra
  • Ha egy muszlim nőt megölnek: becsületgyilkosság?
  • A fejkendő veszélyei a gyermekekre
  • Mikor lesz béke Izrael és Palesztina között?
  • Ki állítja meg a kereszténygyűlölőket?
  • Vallási ünnepen robbantott az öngyilkos merénylő
  • A keresztény és az öngyilkos merénylők
  • Nők az iszlámban: Ezeregyéjszaka, a történeti forrás
  • Imát kér a keresztényektől a halálraítélt
  • A vallás teszi tönkre a turizmust?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.