Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2011-06-26 19:36:00

Lübeckben boldoggá avattak három katolikus mártírt

Nem hódoltak be: Hitler lefejeztette a papokat

A hétvégén boldoggá avatottak három német papot Lübeckben, akiket Hitler végeztetett ki egy evangélikus lelkésszel együtt.

Június 25-én szombaton délelőtt a németországi Lübeckben Angelo Amato bíboros, a Szentté avatási Kongregáció prefektusa boldoggá avatott három német papot, akiket egy evangélikus lelkésszel együtt Hitler 1943-ban végeztetett ki. A boldoggá avatási szentmisét a lübecki Jézus Szíve temploma előtti téren tartották, ahol egykor a három katolikus káplán szolgált. A szertartáson többezer hívő vett részt.


Nem félelemmel a szívükben haltak meg

A szentmise kezdetén Amato bíboros Benedek pápa dekrétumát olvasta fel, ezzel iktatta a három vértanú papot a boldogok közé. A szentmisén Walter Kasper bíboros, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának nyugalmazott elnöke felidézte a négy vértanú tanúságtételének utolsó óráit. Johannes Prassek, Eduard Müller, Herrmann Lange és az evangélikus pásztor Karl Friedrich Stellbrink 1943. november 10-én este kerültek a vesztőhelyre. Alig fél óra leforgása alatt fejezték le őket.

 


A négy mártír

Naplóikban nincs nyoma félelemnek, inkább készülnek a Jézussal való találkozásra. Kasper bíboros beszédében elmondta: a vértanúk számára igaz volt, amit Jézus mondott búcsúbeszédében, akihez hasonlóan ők is tudtak az Istennel egyesülni.

- Tudták, Isten életben és halálban egyaránt megtart bennünket, tudták, hogy semmi sem tud elszakítani bennünket Krisztus szeretetétől. Ez a négy ember tudta, mit jelent kereszténynek lenni: állni ott, ahol Jézus állt, élni és meghalni vele együtt! Ahogy Jézus állt az őt keresztre küldő cinikus Pilátus előtt, éppúgy állt ez a négy ember a bíróság előtt, amely aztán Hitler parancsára halálra ítélte őket.- mondta a bíboros. Hozzátette: nem mi vagyunk egyébként, akik boldognak hívjuk őket. Maga Jézus mondja a hegyi beszédben, hogy „boldogok mindazok, akiket az ő nevében bántalmaznak, megkínoznak és megtagadnak”. A mostani boldoggá avatás nem tesz mást, mint nyilvánosan meghirdetni azt, amit Jézus tett egykor.

A most boldoggá avatott vértanú tanúságtétele együtt áll százezrek tanúságtételével, köztük olyan nevekkel mint a galleni püspök, a sprolli püspök, Ruppert Mayer, Karl Leisner, Bernhard Lichtenberg, Georg Häfner, Alois Andriztki, Alfred Delp, Max Joseph Metzger, és velük együtt a protestáns vértanú pásztorok, Paul Schneider és Dietrich Bonhoeffer. Ők megmutatták abban a korban, hogy létezett egy másik Németország. Voltak bátor keresztények, akik nem hajtottak fejet a gonosz előtt. A szentmisén hangsúlyozták: ma is szükség van olyan emberekre akik tudják, hogy az istennek tartozunk engedelmességgel, nem az embereknek.

Kasper bíboros azt is elmondta, hogy mindennél fontosabb az összefogás, a közös egyház építése, hiszen a legüldözöttebb csoport a világon a keresztényeké.

 

mi, Vatikáni Rádió

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Kína
  • Szisztematikusan írtják a nőket Kínában
  • Kína: gyülekezeti ház falára feszítették fel a hívőket
  • Valóban emberrablás történt?
  • Vitték az iPhone-t, mint a cukrot
  • Tízezer milliárd dollár
  • Kínai tudósok szerint nem jó a zárt tér
  • Sárkány éve: szeméttömeg és szelleműzés
  • Ma a világ egyhatoda ünnepel
  • Kevés a kínai
  • Halál jár csalásért Kínában

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.