Újra meg kell találni a hit és az alkotás közötti finom kapcsolatokat

Művészetellenessé vált-e az egyház?

A történelmi egyházak épületei többnyire az évszázadokkal ezelőtti művészet jegyeit hordozzák kívül-belül, ám a kortárs alkotók csak elvétve, egy-egy új templom építésekor kerülhetnek közelebbi viszonyba az egyházzal.


Agyféltekézés

Mindez gyökeres változás ahhoz képest, hogy fél évezreddel ezelőtt még az egyház volt a művészetek legnagyobb támogatója, amiért cserében az alkotók ma már alig elképzelhető módon gazdagították a keresztény szimbólumok érzékelhető tárát. Ma úgy tűnik, kérdésként vetődhet fel: szükséges-e újra ilyen szoros kapcsolatot teremteni a kortárs művészet és az egyház között? Az egyházak liturgiája, még a kisegyházak istentiszteleti rendje is legfeljebb néhány dallal célozza meg az elvont alkotások értelmezését végző, jobb agyféltekét, az igehirdetés, a hívők ünnepi viselete, a dekoráció többnyire a bal, racionálisabb féltekéhez szól.

Lehet úgy becsempészni a kortárs művészetet az egyházi terekbe, hogy közben ne sérüljenek a hit alapigazságai? Vagy netán örökre el kell felejteni a polgárpukkasztó, nem ritkán obszcén kortárs művészetet? Az Egyházak Világtanácsa szerint újra meg kell találni a hit és a művészet közötti finom kapcsolatokat, mert – egy nemrégiben született dokumentumuk szerint – „a kettő közötti szakadás begyógyítható”. Az irat arra is felhívja a figyelmet, hogy egyre több művész fordul a hit kérdései felé, miközben a vallási értékek sokszor a legmélyebben éppen a művészetekben jeleníthetők meg.

Két amerikai keresztény, J. Scott McElroy és Jessie Nilo, a The New Renaissance Rising (Új reneszánsz kezdődik) csoport tagjai már afféle útmutatót is összeállítottak a művészeteket és művészeket integrálni kívánó gyülekezetek számára. Szerintük ugyanis óriási evangelizáló erőt jelentene, ha a helyi gyülekezetek olyan közösségi, kulturális terekké (is) válnának, ahol a képzelet, a szépség, a kreativitás és a transzcendens egymásra találhat. Az aktív médiafogyasztó ugyanis óránként találkozik plakátokon, tévében, interneten művészi igénnyel megfogalmazott üzenetekkel.


Szent célok érdekében

Egy-egy igazságot sokkal könnyebb úgy befogadni, ha az rögtön a szívbe hatol. McElroy és Nilo azt tartja a legfontosabbnak, hogy a művészetre nyitott lelkészek és hívek kezdjenek el ilyen programokért, lehetőségekért imádkozni, majd kezdjenek párbeszédbe a gyülekezetükben lévő művészekkel. Találjanak alkalmas vezetőt a szolgálat koordinálására, majd hívjanak meg külső művészeket a konzultációkra.

A vezetőnek egyszerre kell művészi és gyülekezeti szempontok alapján is érzékenynek lennie. Tudnia kell, hol húzódnak a közösségben az érzékenységi határok, amelyeket nem szabad botránkoztató módon átlépnie.

M. O.

• Cimkék:
művészet szakrális tér Egyházak Világtanácsa Új Reneszánsz

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére