A csoda manapság nem lehet akármi

Mi a különbség a boldog és a szent közt?

Kik is a szentek? Ők azok, akik a katolikus egyház tanítása szerint méltóak az Úr színe látására, mert a földi életük során, hősies fokon törekedtek az evangéliumi parancsok és a tanácsok megtartására, vagy az életüket feláldozva tettek tanúbizonyságot a hitükről. Régen, az őskeresztények idején, valamelyest egyszerűbb volt a szentté avatni valakit, hiszen mindenféle hosszantartó eljárás nélkül, szentként kezdték el tisztelni azokat, akiket annak tartottak.
Mennyivel más a helyzet azonban manapság!

Mi a különbség a boldog és a szent között?

A boldogokat helyi tisztelet, a szeneteket pedig általános tisztelet övezi. A boldogok ereklyéit – ellentétben a szentekével – nem lehet kitenni nyilvános tiszteletre, és templomot sem szentelnek a tiszteletükre. A boldoggá avatást idegen szóval beatificatio-nak, a szentté avatást canonisatio-nak, bár az előkészítő eljárást egyaránt szenté avatási eljárásnak nevezik.

A boldoggá avatás során bizonyított ún. életszentséget nem kell újra vizsgálni és bizonyítani az esetleges szentté avatás során, de újabb csodára és a kiszélesedett tiszteletre viszont már szükség van ahhoz, hogy a boldogból szent lehessen. Egyébként az ősidőkben az egyház nem tett különbséget boldog és szent között, minden arra méltót egyaránt szentként tiszteltek, a megkülönböztetés csak jóval később alakult ki – sokan ma is úgy vélekednek azonban, hogy egyszerűbb és jobb lenne, ha megszűnne a különbség. A szentté avatáshoz nem csupán az életszentségre, vagyis az erények hősies gyakorlásának bizonyítására, hanem csodára is szükség van.

Mi a csoda?

A csoda manapság nem lehet akármi. Jobbára olyan gyógyulást tekintenek csodának,  amire az orvosok semmi esélyt nem láttak, vagyis gyógyíthatatlan betegségből történő felépülést. A csodát annak tulajdonítják, hogy akihez imádkoztak, közbenjárt az érdekükben. II. János Pál esetében, akinek boldoggá avatási eljárása 2005. június 28-án kezdődött el és akit az idén, május 1.-én avat boldoggá utóda, XVI. Benedek, Marie Simon-Pierre francia apáca Parkinson-kórból történő – orvosilag meg nem magyarázható – felépülését tekintik csodának: ez két hónappal II. János Pál halála után történt, az apáca az elhunyt pápa közbenjárását kérte Istennél. A vértanúk esetében azonban nincsen szükség csodára: míg másoknak az egész életük során kell az erényeket hősiesen gyakorolniuk, addig a vértanúk mindezt a halálukkal bizonyítják.

Az eljárás megkezdése

A halál után legkorábban öt évvel indítható el az eljárás. A vizsgálatot bárki kezdeményezheti az arra illetékes püspöknél, vagyis annál a főpásztornál, akinek a vezetése alatt álló egyházmegyében a szentség hírében álló személy elhunyt. Az a nap, amikor az illető meghalt, az ő égi újjászületésének a napja. Mindenkit meghallgatnak, aki személyesen ismerte az illetőt és a hátrahagyott kinyomtatott írásait, kéziratait is igen alaposan átolvassák a teológus cenzorok: nincs-e benne valami, ami kizárhatja az életszentséget?

Természetesen, az illető, akit ekkor már az Isten szolgája címmel illetnek, élő tiszteletét is vizsgálják. Amikor az úgynevezett helyi vizsgálatot lezárták, akkor a dokumentumokat két példányban tovább küldik Rómába, a Szenttéavatási Kongregációnak, amelynek élén bíboros prefektus áll.

A Kongregációban folyik a csodaelemzés

Azt a bizonyos csodálatos gyógyulást, amit a helyi vizsgálat során már feltártak, egy orvosokból álló bizottság a vonatkozó orvosi papírok, leletek, zárójelentések alapján újra megvizsgálja. A Kongregációban az általános ügyvivő vezetésével az ügyvivők kollégiuma végzi a további vizsgálatokat. Külön ügyvivő feladata a csodák alapos vizsgálatának eredményét tartalmazó jelentés elkészítése. Ezt megelőzően azonban a Kongregáció altitkára ellenőrzi, hogy a helyi vizsgálatban betartottak-e minden előírást. Ha szükséges, történész vagy teológus tanácsadókat kérnek fel a vitatott kérdések tisztázására.

A csodákat, amelyekről a megbízott ügyvivő jelentést készít, még egyszer elemzik, és róluk a teológusok, a Kongregációt vezető bíboros és a Kongregáció püspök tagjai külön-külön szavaznak. Végül is a tényt, hogy a csoda valóban csoda, nem az orvosok, hanem az orvosok vizsgálódásának eredményét figyelembe véve, a teológusok mondják ki. Ezután a pápa elé terjesztik az anyagot, aki a végső szót mondja ki. II. János Pál esetében mintegy 120 embert hallgattak meg, akik között személyes barátok, közeli munkatársak és politikusok egyaránt voltak. A pápa ezt követően hirdeti ki, hogy Isten szolgája az egyház megalapozott és legjobb meggyőződése szerint üdvözült, és ezt az Úr csodával hitelesítette. Az avatásra szentmisén kerül sor. Az avatást nem csak a Vatikánban, hanem bárhol, ahol a pápa engedélyezi, elvégezheti a pápa által megbízott főpap.

A legutóbbi magyar avatás

Hazánkban 2006. szeptember 17-én, a Szent István-bazilika előtti téren Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek avatta boldoggá Salkaházi Sárát – több évszázad óta ez volt az első esett, amikor magyar személyiséget nem Rómában vagy a Vatikánban avattak boldoggá vagy szentté. A szentmise bevezető szertartása után Salkaházi életrajzát ismertetve kérte az ügy előadója, posztulátora a boldoggá avatást, majd a pápa képviseletében Erdő Péter felolvasta a boldoggá avatásról szóló apostoli levelet. Ezután leplezték le az új boldog arcképét, majd a szentmise a szokásos liturgiának megfelelően folytatódott. A szentté avatás hasonlóképpen történik.

Ha a boldog tisztelete erősödik és közbenjárásával újabb csoda történik, a megfelelő eljárást követően, szentté avatják – a két avatás között olykor néhány év, évtized telik el, de előfordul, hogy több száz év, bár arra is számtalan példa található, hogy a boldogból nem lesz szent. Árpád-házi Szent Margitot ugyan már 1276-ban boldoggá avatták és nagyobb tisztelettét 1789-ben engedélyezték, de a szentté avatására 1943-ig kellett várni – illetve, a kihirdetett szentté avatás elmaradt. Abban az évben, 1943-ban, ugyanis a háború egyszerűen nem tette lehetővé, hogy erre ünnepélyes keretek között sor kerüljön.

Nem létező szentek is voltak

A szentet általános tisztelet övezi, testi maradványait – általában csontokat – vagy személyes használati tárgyaikat ereklyeként tisztelik. A közelmúlt híradásai arról szólnak, hogy II. János Pál utolsó napjaiban levett vérét tartalmazó ampullát, amelyet egykori titkára Stanislaw Dziwisz bíboros őriz, elhelyezik a Krakkóban nyáron felszentelendő, az egykori pápa emlékére szentelendő templomban és ereklyeként fogják tisztelni. (A rossz nyelvek szerint, ha összeszámoljuk egy-egy szent csont ereklyéit, akkor bizony némelyik szentből több is volt, vagy ha mégis csak egy, akkor annak több fejének és kettőnél több karjának kellett lennie.)

VI. Pál pápa idején, amikor a szenteket számba vették, kiderült, hogy a liturgikus naptárban több olyan szent is szerepel, akik valójában nem is éltek, csupán valamilyen hagyomány alapján a hívek szentként tisztelték őket. Ezeket a szenteknek az általános tiszteletét természetesen, megszüntették. Ezzel kapcsolatosan jegyeztek fel egy esetett: a kanadai Roy bíboros éppen úton volt, hogy egy templomot szenteljen fel Szent Filoména tiszteletére, amikor a rádióban hallotta, hogy Szent Filoménát törölték a liturgikus naptárból, mert semmi bizonyítékot nem találtak a létezésére.

Simon F. Nándor

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére