Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2011-11-17 18:30:00

Fél évezredes évfordulóra készülnek a protestáns egyházak

Lutheránus Világszövetség: nyitottan a katolikusok felé is

A Világszövetség vezetői testülete 2011. november 16-18 között Budapesten tanácskozik, a rendezvény házigazdája a Magyarországi Evangélikus Egyház.

A több mint 70 millió hívőt tömörítő Lutheránus Világszövetség (LVSZ) világszerte felemeli
hangját a vallásszabadságért, szót emel az érdekében, ahol erre szükség van, így többek között
Nigériában, Irakban, Egyiptomban, Szudánban és Indonéziában – hangsúlyozta Munib A. Younan, a szövetség elnöke csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatóján.

A Lutheránus Világszövetség a világ 79 országában 145 tagegyházat és több mint 70 millió tagot
számlál. A Világszövetség 2017-re készül, a Luther Márton által 1517-ben elindított reformáció 500 éves évfordulójára. 2017-ben globális ünnepséget szeretne az LVSZ, ugyanis az evangélikusság jelentős része a harmadik világban él, növekvő evangélikus egyházak vannak Afrikában és Ázsiában. Szintén fontos elhatározás, hogy ökümenikus jelleget kivánnak adni az ünnepségnek. A tervek szerint az egész egyház ünnepe lesz a protestáns egyházak közösségében, és nyitottan a katolikus egyház felé is. A Vatikán és az Evangélikus Világszövetség között ötven éve folyik a párbeszéd, és ezt az évfordulót az 500 éves jubileum mellett szintén előtérbe kívánják helyezni.

Az LVSZ legfelső irányító szerve, a vezetői testület szerdán kezdődött háromnapos budapesti
tanácskozásának sajtótájékoztatóján a palesztin származású szentföldi evangélikus püspök
kiemelte: az európai társadalmaknak a tekintetben kell önvizsgálatot tartaniuk, hogy a nem
keresztényekkel szemben megvalósul-e a vallásszabadság.

A Lutheránus Világszövetség a Jézus Krisztus evangéliumáról szóló közös tanúságtétel szolgálatában áll, és támogatja tagegyházait a missziói parancs betöltésében és a keresztények világméretű egységéért való munkálkodásban. A szövetség világszerte elősegíti a tagegyházak diakóniai munkáját, az emberi szenvedés enyhítését, a béke és az emberi jogok, a szociális és gazdasági igazságosság, a teremtett világért való felelősség ügyét.

-mi-
fotó: Simonyi Balázs

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.