Magyarország „újprotestánsai” 1956-ban

Kisegyházak: a forradalomban sem lelkesedtek Mindszentyért

Az 1956-os forradalom egyháztörténeti aspektusainak tárgyalása során a szakemberek elsősorban a történelmi egyházakkal foglalkoztak. Az újprotestáns vallásfelekezetek életében – a forradalom napjaiban – nem történtek radikális változások: tradíciójukban a politikamentességre törekvő felekezetek hivatalos szinten nem vettek részt a forradalom eseményeiben.

Kivárásra játszottak

Lakatos Judit A Magyarországi Metodista Egyház a Kádár-rendszerben 1956 és 1974 között című tanulmányának megjegyzése nem csupán a metodista, hanem a többi újprotestáns felekezetre is lényegében igaznak bizonyul. „ Az októberi eseményekre utalás szerepelt az egyházi levelekben, megbolygatta az egyház tervezett évi programjait, nyilván mindenki követte az eseményeket. A gyülekezetekben, ha szimpátiával kisérték is a forradalom követeléseit, ijedtséget váltott ki az elharapózó erőszak. Reakciós erők valóban nem törtek fel a metodista egyházban, s nyilván Mindszenty bíboros szereplése sem váltott ki osztatlan lelkesedést.”

A kisebb felekezetek magatartását léthelyzetükből fakadóan a kivárás határozta meg. Az ő egyházi életüket is korlátozták a Rákosi-korszak adminisztratív intézkedései, de tartottak a „Horthy-korszak” kisegyházellenes politikájának visszatérésétől. A kommunisták a megtorlás első éveiben értékelték a szabadegyházak semleges magatartását. Ennek köszönhető részben az adventisták 1957. évi elismerése is.

Nekik ’55–’58 között lett könnyebb

A forradalom előtti, alatti és utáni események miatt a kommunista államhatalom kevesebb figyelmet szentelt a kisebb vallási felekezetek életére. Az újprotestáns felekezetek kihasználva a lehetőséget, elsősorban a hitéleti kereteket bővítették. Így érvényben volt az a rendelkezés, hogy csak az Állami Egyházügyi Hivatal által kiadott igazolvánnyal rendelkezők hirdethettek igét, és azok is csak az abban megjelölt néhány településen. Ellenőrzésére azonban az 1955–1958 közötti években – kapacitás hiányában – nem fordítottak figyelmet az állami szervek. Sőt a forradalmat követő néhány esztendőre a két államilag elismert szabadegyház – Magyarországi Baptista Egyház és a Magyarországi Metodista Egyház – saját maga igazolást adhatott ki lelkészei számára.

Ezekben az években javultak a publikációs lehetőségeik is. Az 1950-es évek első felében évente csupán 4-6 füzetet adhattak ki a Magyarországi Szabadegyházak Tanácsa kezelésében. Komoly változást hozott azonban az 1957-es év, mert a baptisták engedélyt kaptak a Békehírnök című folyóiratuk kiadására, amely évtizedekig egyedüli szabadegyházi sajtóterméknek számított. Az adventisták pedig az 1956 és 1958 közötti években kéthavonként írógéppel sokszorosított Munkássegítő című kiadványukat használták fel gyülekezeti életük támogatására, amely a felekezet életével kapcsolatos információkon túl bibliaórai vázlatokat, egyháztörténelmi, teológiai, archeológiai cikkeket tartalmazott.

Élénkülő ifjúság

Megélénkült az újprotestáns egyházakban az ifjúsági élet. Így például az Evangéliumi Keresztyének 1957-ben a fiatalok számára sokszorosították az Ifjúsági Hírnök című gépelt belső terjesztésű „lapot”. Az adventisták más kisegyházhoz hasonlóan ifjúsági körök szervezéséhez fogtak. Jelentős előrelépést jelentett még az adventisták esetében a lelkészképzésük megszervezése, 1957-ben. Az országban ugyanis az 1950-es években Magyarországon az újprotestáns felekezetek közül egyedül a Magyarországi Baptista Egyház rendelkezett lelkészképző intézettel.

Az aktívabb gyülekezeti élet meghozta a gyümölcsét, mert több kisegyház megújulást tapasztalt, és számosan csatlakoztak a gyülekezeteikhez. Így például a szabadkeresztyéneknek Budapesten a Wesselényi utcai baptista kápolnából a Keresztyén Testvérgyülekezet Ó utcai imatermébe kellett áttenniük az istentiszteleteiket.

zdr

• Cimkék:
kisegyház politika gyülekezet újprotestáns ''56 forradalom

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére