Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2011-12-28 19:30:00

Dugig vannak az észak-koreai börtönök keresztényekkel

Hívők a diktátor imádására kényszerítve

Évek óta vezeti Észak-Korea azokat a listákat, melyeket amerikai keresztények vezetnek a keresztényüldözésekről. A beszámolók szerint a kommunista országban megközelítőleg ötven-hetvenezren vannak bebörtönözve hitük miatt.

A hívők bebörtönzésének legfontosabb oka a Kim család személyi kultuszára épülő sajátos vallás, mely a sztálinista eszméket ötvözi az ország elzárkózó militáns politikájával. A népi demokratikus állam jólétének és biztonságának alapja Kim Ir-szen néhai elnök, aki halála ellenére népével él, és segíti őket a helyes úton.


Folytatólagos bálványimádás: tudósított csodajelek

Az elnök fia, folytatva apja ideológiáját, saját személyi kultuszát is eredményesen kiépítette. Az alig két hete elhunyt Kim Dzsong-il halál utáni kultusza máris virágzik. Az ország számos pontján látni véltek csodás természeti jelenségeket az emberek. A legidősebb Kim emlékműve körül gyülekező szarkák tömegesen telepedtek a közeli fákra, és lehajtott, mozdulatlan fejjel töltötték az éjszakát, majd hajnalban a főváros irányába repültek. Mások egy hatalmas darumadarat láttak az emlékműre szállni lehajtott fejjel.

A harmadik jel a koreaiak szent hegyén mutatkozott. A hegy tetején levő tó befagyott jege hatalmas robajjal riant, majd megjelent a Kedves Vezető képe a tó felett. A nemzeti televízió tudósította a csodajeleket a propagandakommentárok kíséretével.

Az ehhez hasonló csodás jelek történetileg fontosak a koreai néplélekben. A királyság idején is figyelték az emberek a természet jelenségeit. A szent állatok megjelenése és különös viselkedése a királyi család legitimációjában játszott szerepet. Ilyen szent állat volt a darumadár, a szarka, a teknős vagy az őz. A koreaiak szentként tisztelt hegye a Paektu-hegy északon is nem véletlenül jelenik meg jelenleg a koreai sajtóban. Kim Dzsong-il néhai elnök születési helyéről keveset lehet tudni, többek szerint Szibériában születhetett, az északi propaganda azonban egyértelműen kifejezi, hogy a Paektu-hegy térségében jött a világra.


Tetten ért istenimádat

A bebörtönzött keresztények elfogatásának oka, hogy tetten érték őket, amint az egyetlen isten, Kim Ir-szen helyett más istent tiszteltek, vagy gyanúba keveredtek, hogy Bibliát olvastak. A házakban kötelezően kihelyezendő elnökök képei az istentisztelet alapja. A koreai családokat kényszerítik a képek előtti rendszeres tisztelgésre. A képek elhelyezése is szabályokhoz kötött: a ház legfontosabb falán kell őket elhelyezni, és a kép körül másik ikont nem lehet elhelyezni.

A falról letekintő Kimek emlékeztetik az embereket arra, hogy az életük az isteneik előtt zajlanak. Az állami ideológia sulykolása szerint a dolgozó népnek kétféle természete van: a fizikális és a lelki természet. Az utóbbi a párt szolgálatáért van, teljes engedelmességgel tartozik a vezetőnek, és fölérendelt a fizikai természetnek.

Az elfogott hívők egész családját bántalmazza a rezsim, sokakat közülük bebörtönöznek, kivégeznek vagy munkatáborba zárnak. Amerikai internetes oldalak közlése szerint a koreai foglyokon gyakran végezik kemikáliák, gyógyszerek tesztelését. A várandós fogoly nőket általában abortuszra kényszerítik. Az illegalitásban működő keresztény házi csoportok gyülekezésükön állandóan az életüket teszik kockára. A kínai határon működő missziós csoportok az északi szökevények ellátásával foglalkoznak, miközben sokan közülük megtérnek Krisztushoz.


Kivégzések

A keresztényeket ért súlyos atrocitások az elmúlt évszázad egészére jellemzőek voltak a Koreai-félszigeten. A korábbi katolikus térítések nyomán kivégzett mártírokat számos protestáns keresztény kivégzése követte a Japán elnyomás idején, 1910 és 1945 között. Az akkor még egységes ország északi részén tömegesen megtérő emberek gyülekezetek százait alapították meg. A japán császár a koreai gyülekezetekben sintoista oltárok elhelyezését parancsolata meg, melyen a császár személyének kellett tömjénezni. A parancsot megtagadók ezreit végezték ki, köztük nagyon sok lelkészt. Az ország felszabadulása, majd felosztása után a koreai háborúban az északi kommunista seregek Dél felé nyomulva elsőként a keresztényeket végezték ki, és gyülekezeteket gyújtottak fel.

Észak-Korea a háború óta ellenséges ideológiaként kezeli a kereszténységet és minden más vallást is, mivel azok megakadályozzák az egyetlen isten tiszteletét és a párt építését. A titokban szaporodó, üldözött kereszténység mellett az ősi animista vallás is újjáéledőben van az országban.

 

Tari Zoltán

 

Nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Keresztényüldözés
  • Így lőtték a keresztényeket: tudósítás a helyszínről
  • Kína: gyülekezeti ház falára feszítették fel a hívőket
  • Újabb 178 keresztény vértanú
  • Ijesztő titkosszolgálat a keresztény egyház?
  • Kilövési engedélyek az egyházra
  • Ki állítja meg a kereszténygyűlölőket?
  • Katolikus rendeket is diszkriminált a kormány
  • Munkatáborokra ítélik, vagy lemészárolják őket
  • Az ország, ahol a legnagyobb veszélyben vannak a keresztények
  • Egyre durvább világszerte a keresztényüldözés
  • További cikkek Ezotéria
  • Sárkány éve: szeméttömeg és szelleműzés
  • Sátánista gyilkosság áldozata lett az apáca?
  • A CTRL+C, mint szentség
  • Remélem, nincs pokol, mert az szívás – fiatalok a vallásról
  • Épül az orosz boszorkány-Disneyland
  • Boszorkányokat vettek őrizetbe a román hatóságok
  • A Beatles, Krisna és a gnoszticizmus
  • Nőuralom az új Avatarban
  • Halottfaló és a feltámadás
  • Mit keresett Jézus Krisztus Tibetben?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.