Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2012-01-24 20:58:00

Elégedett a Szentszék a kattintásokkal

Hasít a Vatikán hírportálja

Naponta átlagosan 8-10 ezer látogatója van a Vatikán tavaly indított hírportáljának, de például karácsonykor 16 ezren kattintottak a News.va-ra közölte Claudio Maria Celli, a társadalmi kommunikációért felelős prelátus.

Alig több mint féléves működés után elégedettek vagyunk az eredménnyel – mondta. Szerinte a látogatók átlagosan két percet töltenek az egyházi információs portálon, vagyis nem véletlenül tévednek oda, hanem tudatosan keresik fel a honlapot, és elidőznek az írások között. A 2011 júniusában indított News.va jelenleg angolul, spanyolul és olaszul érhető el, de napokon belül beindul francia, egy hónapon belül pedig portugál változata is.

A legtöbben (27 százalék) az Egyesült Államokból klikkelnek a vatikáni hírportálra, őket az olaszok, a németek és a spanyolok követik. A klikkelők 47 százaléka visszatérő látogató. Az oldalon a Szentszék hivatalos és történelmi dokumentumain kívüli elérhető az öt fő vatikáni médium – az Osservatore Romano című napilap, a vatikáni rádió, a vatikáni televízió, valamint a két sajtóügynökség, a Vatican Information Service és a Fides – tartalma is.

A vatikáni portálhoz legtöbben a közösségi portálokon keresztül jutnak el: a látogatók 65 százaléka a Facebookról, 30 százaléka a Twitterről klikkel át. A prelátus megemlítette, hogy a katolikus egyház berkein belül is egyre népszerűbb a rövid üzenetek továbbítására szolgáló Twitter mikroblog-szolgáltatás. A katolikus egyház „Twitter-sztárja” Gainfranco Ravasi bíboros, a pápai kulturális tanács ötletgazdag elnöke, akinek megnyilvánulásait 8700-an követik a közösségi portálon, míg Angelo Scola bíborosnak, milánói érseknek 3000 követője van a Twitteren.
 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Internet
  • Nehéz az életük internet nélkül
  • Internetes oldalak, civil támogatókkal
  • Ennyivel drágul az internet- és a mobiltarifa
  • Milyen veszélyeket rejt a nanotechnika?
  • Az Anonymus támadta meg a lengyel oldalakat
  • Ön internetfüggő? Itt megtudhatja!
  • Forradalom a bibliafordításban
  • Kütyük nélküli világ: lehetséges?
  • Személyiségi jogokat sért Peking?
  • Az SMS javíthatja a helyesírást

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.