Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2012-01-15 21:18:00

„Mindnyájan el fogunk változni”

Erdő Péter: kövessük Krisztus akaratát

A keresztényeknek át kell érezniük a közöttük lévő alapvető egységet és közösséget - mondta Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke az ökumenikus imahét ünnepi nyitó istentiszteletén.

A budapesti Szent István-bazilikában tartott vasárnapi liturgián Steinbach József, az eseményt szervező Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke, református püspök is igét hirdetett. A bíboros szentbeszédében kiemelte: a keresztényeknek keresniük kell Jézus üzenetének mélységeit, és keresniük kell, "hogyan tudják szeretetét egyénileg és közösségileg is tanúsítani a világnak". Az MKPK elnöke úgy fogalmazott: "mai világunk kihívást jelent az Istenbe vetett hit számára. Tisztelettel tekintünk tehát minden vallási közösségre. (...) Ha nem is tudunk együtt imádkozni azokkal, akik más Istent tisztelnek, de ugyanazért a szándékért, a békéért, az igazságosságért, az igazságért, a szeretetért és a szabadságért mindannyian könyöröghetünk".


Keresztény szolidaritás

Erdő Péter szólt arról, hogy az idén emlékezik meg a katolikus egyház a II. Vatikáni Zsinat kezdetének 50. évfordulójáról. Ez a zsinat programként vallotta a keresztények egységének előmozdítását. "A misszióban, a Krisztusról való tanúságtételben szolidárisaknak kell lennünk egymással, nekünk keresztényeknek" - hangsúlyozta. Emlékeztetett arra, hogy az idei ökumenikus imahét mottója: "mindnyájan el fogunk változni", s "ez a változás a feltámadott test dicsőségére, az üdvözültek állapotára utal".

Az örök üdvösség adja mindennapjainknak a távlatot már itt, a Földön - tette hozzá. Felhívta a figyelmet: "ha Krisztus akaratát követjük életünkben és halálunkban, ez számunkra is áldás és termékenység forrása lesz", mert "Jézus megváltói műve a mi feltámadásunk reménye is. (...) Az ő hasonlóságára kezdünk el átalakulni már itt, a Földön, hozzá leszünk hasonlóak".

Steinbach József prédikációjában azt mondta: "Isten Jézusban legyőzte a halált, mindazt ami miatt szenvedünk", ezért a keresztények mindannyian "megváltott, megszabadított emberek". A keresztényeknek ezt az evangéliumot hirdetniük kell - jegyezte meg. Utalt arra, hogy az emberek "az örök életet kapják a megváltással". A test feltámadása azt jelenti, hogy az emberek "megőrzik személyazonosságukat", ugyanakkor a testük elváltozik, "amikor teljessé lesz rajtunk a megváltás műve". Isten új eget és új Földet teremt a feltámadottak számára, ezzel "az örök élet nem valami megfoghatatlan lebegés" - fűzte hozzá.

Hangsúlyozta: a Földön a keresztények életének megváltozását is jelenti a megváltás. Ez azt jelenti, hogy "nem kell mindent most ebben az életben megtapasztalni, lehet önzetlenebbül (...) élni". Ez a megváltozás akkor lehetséges, ha az örök élet hite, a Krisztus életéből fakadó újjászületés hite átjárja az életünket - állapította meg.

A liturgiát Erdő Péter és Steinbach József a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) tagegyházainak képviselőivel közösen mutatta be. Az imahét idején a különböző felekezetű gyülekezetek ökumenikus közösségben tartanak istentiszteleteket és imádkoznak a Krisztusban hívők egységéért, az ország szinte minden településén és szerte a világban. Az ez évi esemény bibliai mottója: "(...) mindnyájan el fogunk változni".

Az ökumenikus imahét előkészítő anyagát ezúttal - a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács és az Egyházak Világtanácsa Hit és Egyházszervezet Bizottságának közös felkérésére - egy lengyelországi ökumenikus csoport dolgozta ki. Az ökumenikus imahetet 1908 óta tartják meg, akkor az egyesült államokbeli Graymoor-ban az anglikán és a katolikus közösségek együttes programokat szerveztek.

 

MTI

Nyitókép: MTI (Fotó: Földi Imre)

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.