Get Adobe Flash player
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2010-12-30 06:17:00

Kovács Lajos szerzetes kibermissziója

Beszélgetés egy jezsuita bloggerrel

Soha nem volt problámája a kommentelőkkel a húsz éve jezsuita szerzetesként rádiózó, operatőrködő Kovács Lajos atyának, aki néhány éve bloggerkedik is. Most megszűnt netes missziója gyümölcsét az Index is rendszeresen szemlézte.

Ránéztem a blogotokra mostanában többször is, de három hete nincs új poszt…

Igen, azért, mert abbahagytuk. Nem mintha nem volna bennünk lelkesedés, csak több blogoló rendtársam külföldre ment tanulni, tanítani, és sajnos, megtörtént az is, ami egyébként ritkán: ketten, akik nagyon aktívan írtak, kiléptek a rendből.

Pedig úgy láttam a hozzászólásokból, elég népszerű volt a netes naplótok.

Így van, nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk, sok embernek tetszett. A kérdéseket úgy tettük föl, hogy az olvasónak lehetősége legyen továbbgondolni azokat, és próbáltunk egyszerűen fogalmazni. Legtöbbször az volt a benyomásom, hogy a kommentek egy része értékesebb, precízebb, kifinomultabb volt, mint maguk a bejegyzéseink. Amikor meghoztuk a döntést, hogy abbahagyjuk a munkát, nem az volt a problémánk, hogy ne tudnánk megírni havonta egy-két posztot, hanem az, hogy a sok egyéb munkánk mellett nem volt időnk a kommentek utógondozására. Azt is észrevettük, ha hagyjuk, hogy a kommentelők össze-vissza csapongjanak, akkor eltérnek a bejegyzés által fölvetett kérdésektől, és akkor mindenféle fura dolog történik. Ezért gondoltuk, hogyha nem tudunk igazán odafigyelni, inkább ne csináljuk. Nem akarunk megbántani embereket azzal, hogy nem válaszolunk a kérdéseikre.

Kik írtak a blogra? Milyen jellegű virtuális közösség alakult ki?

Sokféle olvasónk volt, néha ateisták vagy nem hívők is beírtak, olyanok, akik csak érdeklődtek az egyház, a hit dolgai iránt. Nem egyszer feltettek öt-hat olyan kérdést, amikre gyakorlatilag komplett traktátus-terjedelemben kellett volna válaszolni. Ilyen esetekben azt éreztük, hogy a gondos blogmunka bizony nagyon megterhelő lehet. Érdekes módon, a moderálással soha nem volt problémánk. Egyetlen olyan alkalom volt, amikor valakit kimoderáltam a trágár beszéde miatt. De általában, még ha valaki megpróbált is valami nagyon durvát írni, maguk a kommentelők rakták helyre az illetőt.

Éveken keresztül olvastad, gondoztad a kommenteket, szerinted milyen arányban voltak a látogatóitok között az ateisták és a keresők?

Ez az adott témától is függött. Amikor néha az Index kirakott minket, vagy esetleg Tóta W. beírt hozzánk, akkor érezhetően több ateista jött a blogra. Tapasztalatom szerint, az utolsó percekig körülbelül 20-30 százalékban lehettek a kívülállók, közöttük több olyan is, aki kifejezetten ellenségesen írt.

Mi jött le a hozzászólásokból? Mi foglalkoztatja leginkább a hívő látogatókat?

Nagyon sok hívő hozzászólót foglalkoztattak az aktuális egyházi megnyilatkozások, vagy éppenséggel az egyház eljárásmódja. Sok olyan kérdést tettek fel, amikről a pap nem szokott beszélni a szószéken, többnyire azért, mert nincs is rá lehetősége, hiszen a mise nem erre való. Mindazt, amit a bulvársajtó megpendített, mi is igyekeztünk körüljárni.

Egyébként honnan jött az ötlet, hogy blogot indítsatok?

Az egész úgy indult, hogy fiatal értelmiségiek meglátogattak minket, hogy csináljunk egy blogot, ahol olyan kérdésekkel foglalkozunk, amelyekről az egyház általában nem beszél. Akkor kezdtek írni az egyház pedofil ügyeiről a magyar sajtóban is. Aztán a szexualitás, az abortusz, a klónozás is olyan rázós kérdések, amelyekről az egyház nem igazán nyilatkozik érdemben, azért sem, mert még nincs letisztult válasza. Mi sem akartunk konkrét válaszokat adni, vagy megmondani a tutit, hanem egyszerűen csak azt akartuk, hogy gondolkodjunk közösen ezekről a kérdésekről.

Voltak olyanok, akik a blogotok hatására kerültek közelebb Istenhez?

Konkrét megtérésről nem tudok, de voltak, akik a blogbejegyzéseink hatására jelentkeztek nálunk, és kértek beszélgetést, de volt olyan is, hogy egy jegyespár keresett meg, akik a blogot olvasva kezdtek el az egyházi esküvőn gondolkodni.

Szerinted milyen lehetőségei vannak az egyháznak, hogy több emberhez jusson el a kereszténység hitvallása, üzenete?

Ezen nagyon sokat gondolkodom, mivel többnyire kommunikációval és médiával foglalkozom. Az a benyomásom, hogy az egyház nagyon beszűkült, nagyon zárt közösséggé vált. Kevés a pap, és azt a kevés hívet is nagyon nehezen tudják kiszolgálni, pedig nagyon igyekeznek, hogy ez sikerüljön. E munka mellett a papságnak nincs ereje a társadalommal párbeszédet folytatni. Azt gondolom, hogy a híveket kéne buzdítani, segíteni, tanítani, nevelni arra, hogy ők kovászként legyenek jelen a társadalomban, az emberek között. Sok időt töltök értelmiségiek, művészek között, és azt látom, hogy nem szabad félni beszélgetni az Istenről. Ehhez persze kell egy felvilágosult istenkép. Tehát nem a konfesszionális szakszavak mögé bújva kell okoskodni, hanem a személyes tapasztalatunkról, élményünkről lehet és kell beszélni az embertársainknak. Arról, ahogyan a hétköznapi életünkben megéljük az Istent.

Sokszor talán az a baj, hogy a hívek sem élik meg a mindennapjaikban az Istenre való hagyatkozást. Egyébként mennyire nyitottak az emberek arra, hogy istenes dolgokról beszélgessenek velük?

Tapasztalatom szerint hihetetlenül nyitottak az emberek, még akkor is, ha az eszükkel ellenségesek az egyházzal. Megdöbbenek néha: amikor egy buliban kiderül, hogy jezsuita pap vagyok, a fiatalok jó része kifejezetten akar az istenkérdésről beszélni. Mindenkit érdekel, csak az ő köreikben ez a téma ciki. Ha valaki szóba hozza, akkor ráharapnak, csak azért nem tudnak beszélni róla, mert nincsen hozzá szókincsük, mert nem divatos, nem szoktak hozzá. Ha az ember fölkészült, és hajlandó a személyes istenélményét megosztani másokkal, akkor az emberek igenis bekapcsolódnak ebbe a diskurzusba. Ha egy PhD-s program után este beülünk valahova sörözni, még az egyetemi oktatók is előhozzák a természetfeletti élményeiket, még azokat is, amit egyébként maguk közt szégyellnek értelmezni. De előttem, a pap előtt szinte gyerekekké válnak, mert annyira érdekli őket az istenkérdés. Úgy vélem, nem az egyházat kell odavinni az emberekhez, hanem Jézus nyilvános működését kell folytatni a hétköznapi életben is.

Kóczián Mária


Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.