Itt harmincezren érzik magukat otthon

Beszélgetés a taizéi Emile testvérrel

– Nem lehet beférni a rotterdami metrókba, az utcákon irányítótáblákat tartó fiatalok énekelnek, táncolnak, tegnap este a mozgólépcső aljában egy holland fiatalember több száz pacsit osztott ki, kicsit arrébb egy másik pedig öleléseket kínált. Mi történik itt?

– A Taizé találkozó mindig ilyen. Ahol harmincezer fiatal összegyűlik, ott garantáltan felbolydulás van, és persze sok öröm, sok találkozás. Az idei a harmincharmadik alkalom, hogy Újév előtt pár nappal összegyűlünk, és fiatalok ezreivel, a taizéi testvériség szellemében együtt imádkozunk, elmélkedünk. Mi ezt úgy nevezzük: a “bizalom zarándoklata”.
 

– Hogyan következik egy ökumenikus szerzetesi rendből az, hogy fiatalok ezrei töltik meg egy világváros utcáit?

– Taizében mindig az mondjuk: menj vissza a saját országodba, a saját gyülekezeti közösségedbe. Miután rájöttünk, hogy ez az üzenet sokaknak túl elvont, hiszen semmiféle tapasztalatuk nincs az egyházról, vagy arról, mit jelent megélni a reményt egy nagyvárosban, úgy döntöttünk, megpróbálunk mi magunk kimenni a városok komplexitásába. Ilyenkor mi, taizéi testvérek is elhagyjuk a falut. A találkozókat a helyi katolikus, protestáns és ortodox egyházakkal karöltve szervezzük. Az első találkozó Párizsban volt 1978-ban, és már ott kitűnt, erre nagy igény van. Tizenötezren gyűltünk egybe, a Notre Dame minden misén csordultig megtelt. Két évvel később Rómába mentünk, majd 1981-ben Londonba. A világháború óta ennyi ember egyszerre nem kelt át a csatornán: egy éjszaka tizenhétezren. A vasfüggöny lehullta utáni eufóriában pedig három alkalommal is százezer körüli létszámban voltunk együtt.

– Az igény nagy, és láthatóan szeretnek itt lenni az emberek. Mégis: mi a Taizé találkozók legfőbb célja?

– Mindenek előtt azt szeretnénk megmutatni, hogy az egyház nem elvont dolog, hanem olyan, mint a kovász, ami megkeleszti a tésztát. Az egyház legszebb arca a vendégszeretet, ebben ugyanis benne van a szeretet misztériuma, az „ubi caritas”. Másodszor pedig hiszünk abban, hogy a nagyvárosi közönyben is megmutatható a remény, a változás lehetősége. A szemináriumokat a város különböző pontjaira szervezzük, ami óhatatlanul is különböző viszonyulásokat vált ki a városlakókból. Akarva-akaratlanul, így vagy úgy, szinte az egész város részt vesz a találkozón.

– Mi Taizé titka?

– A fiatalok gyakran arról számolnak be, hogy otthon érzik magukat. Pedig a körülmények nem éppen otthonosak, az ebédre kapott konzerveket például a földön ülve tornatermekben kell elfogyasztani. Mégis, azt gondolom, a taizéi imák során valami nagyon személyes dolog éled fel bennünk, mindenkinek a szívében. Ez a szív ereje, amiről az ortodox egyház egyébként sokat tud. Ha valami mélyen megérint bennünket, abban motiváció és energia van. Márpedig ha valamiben, manapság motivációban igencsak hiány van. Sok mindent tudunk: tudjuk, hogy többet kellene adnunk az embertársainknak, hogy kedvesebbnek kellene lennünk, és így tovább. Csak éppen a motiváció hiányzik.

– Egyik esti üzenetében Alois testvér a személyes döntésről beszélt. A megtérésre való felhívás is belefér Taizé szellemiségébe?

– A változás mindig az egyénben kezdődik, a döntést senki nem hozhatja meg helyettünk. Ez a személyesség mindig is jelen volt Taizé szellemiségében, és jelen kell lennie az egész egyházban. Krisztus mindannyiunkat a nevünkön szólít.

– Hogyan esett a választás Rotterdamra?

– Holland testvéreink már régóta unszolnak, hogy jöjjünk, de őszintén szólva komoly kétségeink voltak.

Hollandiában nagyon erős a szekularizmus, és egy ilyen találkozó megszervezéséhez rengeteg élő, aktív gyülekezeti közösségre van szükség. A szervezésre jellemző, hogy egészen december 20-áig úgy nézett ki, az emberek mintegy felét csak tornatermekben fogjuk tudni elszállásolni. Aztán valami történt, és végül majdnem mindenki családokhoz került. Nem kellett csalódnunk a hollandok vendégszeretetében.

– Taizé egyik erőssége az egész világot átölelő nemzetköziség, hiszen maguk a testvérek is a Föld legkülönfélébb tájairól származnak. Sok szó esik a decemberi chilei találkozóról, minden részt vevő kézbe kapta Alois testvér úgy nevezett „Levél Chiléből” című írását. Lesz moszkvai találkozó, ami az ortodox egyház felé való nyitást szimbolizálja, 2012-ben pedig Ruanda ad helyszint egy hasonló együttlétnek. A rengeteg földrajzi név közül mégis Haitit halljuk a legtöbbet. Miért?

– Alois testvér nemrég Haitin járt, amiről egy írásában be is számol. A Taizé közösség aktívan is részt szeretne venni az újjáépítésben. Jelenleg mintegy másfél millió ember él sátrakban. Haiti számunkra szimbolikus. Az idei év üzenete: öröm, együttérzés, megbocsátás. A világ ma nem éppen bizakodó. Nekünk, keresztényeknek azonban van okunk az örömre. Ám az örömünk nem távolít el a világtól, hanem ellenkezőleg: éppen képessé tesz bennünket arra, hogy szembe nézzünk a valósággal, még a szenvedéssel is.

– Hogyan látja a magyarországi keresztények szerepét a taizéi mozgalomban? Mivel bátorítaná őket?

– Magyarország már nagyon régóta része Taizének. Solt Pál, a Magyar Legfelsőbb Bíróság volt elnöke idén szemináriumot is tart, de amúgy is minden európai találkozónkon jelen van. Sok magyar zenész segíti a munkánkat, magyar testvéreink harminc éve imádkoznak velünk. Budapest is adott már otthont Taizé találkozónak. Ha egy szót kellene mondanom, azt üzenném: „bizalom”. Ez egy nagyon fontos magyar szó. Roger testvérnek volt egy mondata, amit soha nem fejezett be. Így kezdődik: „ha mindent bízó szívvel kezdhetnénk...”

Szabados Tamás

• Cimkék:
Taizé Roger testvér Párizs Rotterdam Budapest Berlin Solt Pál fiatalok

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére