A lélektani-evangéliumi sorozat kilencedik darabja

Gondolkodásunk féregtelenítése: a vádló féreg

Ez az utolsó olyan gondolat-féreg, amelyről ebben a sorozatban beszélünk.

Tipikus mondatai:

„Te vagy a hibás! / Ez vagy az a hibás!”

Ez az a féreg, amiről általában mindenkinek valaki más jut az eszébe, hogy ez pont ráillik! :-)

Amikor valaki nem vállalja a felelősséget a döntéseiért, szavaiért vagy tetteiért, akkor mindig találnia kell valakit, akire átháríthatja azt. A felelősség áthárítása ma népbetegség, illetve korjelenség! A politikusainktól kezdve a munkatársainkon keresztül a gyerekeinkig szinte mindenütt találkozhatunk ezzel.

Lehet, hogy másokkal szemben nem kell igazolnom magam, mert nem derül ki a felelősség fel nem vállalása, de önmagam felé mindig bizonyítanom kell a vélt igazamat, mert a bűntudatom úgysem hagy nyugodni a lelkem mélyén! És ez rengeteg energiát szív el tőlem, ami akár meg is betegíthet! Áltatom magam egy hazug illúzióval, mert nem vállalok felelősséget a valóságért!

Korábban már láttuk: a ki nem engesztelt bűntudat következménye mindig a harag, amely vagy mások felé nyilvánul meg VÁDLÁSBAN és a BOSSZÚBAN, vagy önemésztéssé válik önvádak formájában.

A vádlás – mint lelki folyamat – nagyon érdekes. Mert hogyan is működik?

Adott egy szituáció, amelyben a felelősség azt jelenti, hogy ítéletet hozok a SAJÁT szerepemmel, tetteimmel kapcsolatban. Maga a szituáció az, amely engem MEGMÉR. Ha ez egészségesen működik – ezt nevezzük felelősségnek –, akkor nincs félnivalóm, mert a folyamat konstruktív, pozitív „hangvételű” és előremutató, megoldásközpontú. Ha hibáztam is, ha hiányosságaim lennének is, ez a „megmérettetés” alapvetően arra szolgál, hogy korrigáljak, pótoljak, javítsak – hiszen felelős vagyok, és ezt önként elismerem és vállalom.

Azonban amikor a felelősséget nem vállalom fel, akkor voltaképpen kibújok a „szerepemből”, és hirtelen a szituáció, a MEGMÉRŐ, elszámoltató helyébe lépek. Én leszek az, aki valaki vagy valami mást akarok megmérni, elszámoltatni, felelőssé tenni. Ítélkezni akarok, de már nem SAJÁT MAGAM FELETT, hanem valaki más felett. És mivel a lelkem mélyén pontosan tudom, hogy ez egy erőltetett, sőt, igazságtalan ítélkezés, az elfojtott bűntudat haragot termel, és az egész folyamatot beárnyékolja. Az előjel máris negatívvá válik, és már nem a konstruktív megoldás a cél, hanem a BÜNTETÉS.

A vádló ember büntetni akar. Nem véletlen, hogy a régi bibliafordításokban a vádlás nem az „ítélkezés” szinonímája, ami előjel nélküli fogalom, hanem a „kárhoztatása”, amely abszolút negatív! A kárhoztatás tulajdonképpen a rossz végeredmény, az elmarasztalás, a büntetés és a megaláztatás kívánása és akarása a másik számára! Miért?! Mert akkor a másiknak nincs ereje, kedve, ideje, lehetősége, hogy az én felelősségemet vizsgálja. És az adott szituáció, a „közvélemény” vagy a közönség megkapta a felelőst, a bűnbakot, tehát én „megmenekültem”.

A vádlás tehát egyfajta önvédelmi folyamat, túlélési technika – csak az a baj, hogy illegális, sőt, romboló, gonosz dolog. Nem véletlenül tanítja a Biblia azt sem, hogy a vádlás mindig a Sátán eszköztárába tartozik! Vagyis a keresztények nem vádaskodnak, mert a bennük élő Szentlélek nem vádol, nem kárhoztat! Ha ítél is, azt pozitívan, mentő és segítő szándékkal, konstruktívan és becsületesen teszi.

A másik nagy probléma a vádlással:

A felelősség fel nem vállalása mindig lezárja a fejlődés útját! Az ilyen ember egy helyben toporog, nem halad semerre, és lelkileg megreked. Aki nem ismeri be a hibáját, a bűnét, és nem tér meg belőle, nem javítja ki a helytelen dolgokat a személyiségében, tetteiben, az nem fog változni – a változás megállása pedig mindig egyfajta halált jelent. Gondoljunk bele, az élet is pontosan ilyen: ha megáll a növekedés, akár sejtszinten, akár kapcsolati szinten, az a halál beálltát jelenti. A fejlődés útja a felelősség felvállalása és a konstruktív hozzáállás.

Mivel sokat emlegetem ezt a fogalmat, szeretném meg is magyarázni egy mondatban: a konstruktív hozzáálláson én azt értem, hogy felelősséget vállalok, és a szükséges megoldás megtalálásában és megvalósításában is önként, tevékenyen és elszámoltatható módon részt is vállalok. Vagyis RÉSZESE AKAROK LENNI A MEGOLDÁSNAK, a győzelemnek! Ez a vádlás ellenszere is!

Még egyszer hadd figyelmeztesselek: a vádlás a Sátán eszköze. Jogosan kizárólag Isten ítélkezhet, és ítél is felettünk. Egyedül Ő látja át az összes részletet, körülményt, a szívünk mélyen elrejtett motivációit – egyszerűen nekünk nincs sem lehetőségünk, sem jogunk egymás felett ítélkezni! A Biblia meg is tiltja! A vádló féreg nagyon ártalmas: elhiteti velünk, hogy istenként viselkedhetünk, és ha engedünk neki, akkor mi, magunk fogjuk lerombolni a kapcsolatainkat, és ahelyett, hogy fejlődnénk, csak visszafejlődünk minden téren.

És csak egy megjegyzés a végére a mai kereszténységgel kapcsolatosan: alapvetően vádlóként, kárhoztatóként, negatív retorikával állunk hozzá a világhoz és az embertársainkhoz. Észre kellene venni végre, hogy talán éppen emiatt üresednek ki a templomaink, és lesznek egyre ridegebbek a gyülekezeteink. Ha a világ nemcsak hallaná, hanem érezné is, hogy szeretjük őket, ha meg tudnánk győzni őket erről, talán lenne esélyünk elérni őket az evangéliummal is. De addig…?

Forrás: Apcsel29

Szűcs Sándor összes blogbejegyzése

• Cimkék:
ítélet ítélkezés vád hibáztatás fejlődés segítés sátán biblia

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére