Igazságban élni a szovjet blokkban

A smasszerek nyomorúsága

Vaclav Havel haláláról mindenki megemlékezett. Moszkvában a Putyin ellen tüntetők – legalábbis az Economist szerint – egyperces csendet tartottak az emlékezetére. Minden magára valamit adó lap felidézte Havel szerepét a Charta 77 megalakításában. Aki emlékezett még, a műveltek, azok, akik olvastak úgynevezett értelmiségieket, felidézték Havel leghíresebb felszólítását is. Az igazságban kell élni. Ha megfélemlítenek, ha kirúgnak, ha megvernek – az igazságban kell élni. Ez a kötelességünk, és ez a vigaszunk.

A családban, ahol felnőttem, nem hallottam gyakran ezt a mondatot. Nem szerettük a pátoszt. De úgy gondoltuk, az igazságban élünk. Betiltott műveket terjesztettünk, és kívülről tudtuk a Charta 77 szövegét.

Fiatal felnőttként ért a rendszerváltás. Talán még minden kortársam emlékszik az első év, 1989 eufóriájára. Talán már elmosta az idő és a keserűség. Egyszerűen szólva: jól pofára estünk.

Lehet igazságban élni, amikor mindenhol hazugság van? De mit jelent ez, ha nem a rendszer hazug általában, csak mindenki hazudik? Át kellett értékelnem mindent, amiben felnőttem. Dacosan. Mit segít az máson, ha valaki, úgymond, igazságban él?  Leírtam az egész ellenzéki korszakot arrogáns emberek sajátos üdvkereséseként. Aztán mostanában kezdem meggondolni magam.

Haveltől idézik, de a kifejezés tulajdonképpen Jan Patockától származik, a legjelentősebb cseh filozófustól, aki egy kiadós rendőrségi verés következtében hunyt el 1971-ben. A Charta 77 egyik szellemi atyja  volt. 

 A kereszténység és Európa értelmét kereste – a kettőt együtt, mert Európa akkor született, amikor a keresztény egyházak nem váltak még hatalmi intézménnyé, amikor a keresztény gondolkodás a görög filozófusokat értelmezte újjá. A görög-keresztény örökség lényege: a lélekkel való törődés. Az európai-keresztény lélek szabadságra törekszik. Sosem éri el. Törekszik, ez maga a transzcendencia.

Az igazságban élni, ahogy Havelt értették, az igazságban élni, ahogy Patocka gondolta: egy elnyomó rendszerben a kettő ugyanaz. Túlnyújtózni a cenzúrán, a hatalmi praktikákon, a megfélemlítésen, valami fontosabb felé. Azért, hogy megőrizzük a méltóságunk és Európát.

A cseh nyelvben az „áldozat” és az „áldozás”, az „áldozni" és „áldozatot hozni" ugyanaz a szó. Patocka szerint az áldozat a kereszténység lényege.  Amíg az egzisztenciád, a nyaralód, a főnököd jóindulata fontos, vagy éppen az, hogy ne zaklassanak a nézeteidért, addig nem élsz igazságban. Vagyis nem vagy keresztény. Kereszténynek lenni: azért keményen meg kell dolgozni, és jó néhány kellemes dolgot fel kell áldozni.

Talán túlzottan élesre vettem az összefoglalót. Patocka-szakértő sem vagyok éppen. De nem állhatom meg, képzeletben festek egy képet: Patockát veri a csehszlovák rendőrség, de ő nem az elnyomó hatalomra gondol, hanem arra, hogy a lelkét (vagy a gondolatait, ha valaki nem kedveli a pátoszt életveszélyes helyzetekben) túlemeli a bántalmazáson és a gyűlöleten is. Egész életében ezt írta és ezt gyakorolta. Azt írta, hogy ezt kell gyakorolnunk egész életünkben, mert ettől vagyunk európaiak. A rendőrök még kétségbeesettebben verik, mert nem találnak rajta fogást. Minél kevésbé látszik félteni az életét, annál jobban verik. Nincs idegesítőbb egy olyan ellenfélnél, akit nem lehet megtörni. A jelenet tragikus, de nem állhatom meg, hogy a markomba ne röhögjek. Idióta smasszerek. Sosem fogják megérteni a lényeget, ha Patockáról van szó. Vagy éppen Havelről. Vagy más naiv emberekről, akik igazságban akarnak élni.

Nyitókép innen.

Babarczy Eszter összes blogbejegyzése

• Cimkék:
igazság hazugság charta 77 vaclav havel jan patocka transzcendencia igazság

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére