Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Kubiszyn Viktor blogbejegyzése
2011-12-29 22:00:00

A keresztény nem azt jelenti, hogy madár

Részlet munkatársunk idén megjelent, Drognapló című dokumentumregényéből. A könyv egyes részletei a nyugalom megzavarására alkalmasak!

Ami először elgondolkodtatott, az a Mentorok lelke volt. Dzsankik, szinte mind. Több éve, évtizede tiszták. A szó legtöbb értelmében tiszták. Nemcsak fizikailag, a Szertől, hanem lelkileg. Süt a szavaikból az, hogy máshonnan kapják az erőt, nem belőlük fakad. Ugyanolyan dzsankik voltak, mint én, vagy az Intézetis Cigánygyerek.

Hitelesség. Ez a kulcsszó. A keresztények mindig valami béna szektának tűntek, akiknek nem sok kapcsolatuk van az utcával, a hétköznapi dolgokkal, sőt, az Istennel sem.

Itt vannak ezek a rafkós dzsankik.

– Talán madárnak nézel? Tollaim vannak? A keresztény az nem azt jelenti, hogy madár. Én megpróbálnám elhordozni ezt a gondolatot, testvérem.

Tudom, mit csinálsz, de átlátok rajtad, és megbocsájtok.

Ez a működés az, ami számomra teljesen meglepő volt. Az alázat a másik ember felé. Az alázat egy dzsanki felé, aki a fél világot lelopta és átverte, hogy JÓL legyen.

Én ettől lettem igazán jól.

Itt kezdtem megérteni az evangéliumot. Az evangélium nem valami totális elszállás és euforikus fless, hanem az, hogy béke van. Béke van bennem, tesó.
Az Isten békéje, aki ajándékba adta ezt. Ingyen.

Nem azért, mert olyan jó arc vagyok, ügyes vagyok, tehetséges vagyok vagy szerencsés. Hanem mert vagyok, aki vagyok. Ember vagyok. Bűnökkel, hibákkal, rossz döntésekkel, indulatokkal. Elvonásban vagy beállva meg egy vérgeci szemét, kívülről nézve.


Düh a világ és az Isten felé (The Exploited: Punks not dead, 1981)

Neki olyan mindegy. Önmagát szereti bennünk. A képére formált, és Jézus Krisztusban újra esélyt adott, hogy elérjünk hozzá.

Az első formális aktusom a kereszténységgel az volt, amikor egy jó nagyot beleturháztam a szenteltvízbe Sopronban. Taszított az egész. Punk voltam pózra, belül inkább elégedetlen mindennel. Az első vagy második Volt fesztiválra mentünk a haverommal, aki az osztálytársam volt, értelmiségi és nyitott srác. Egész nap ittunk, mert a koncertek csak este kezdődtek.

Végigjártuk a templomokat. Neki művészettörténeti érdeklődése volt, én meg sodródtam és játszottam az eszem. Már be voltam rúgva délelőtt.

Beleturháztam. Szerintem műmájer faszkodásnak tartotta. Én is annak tartanám.

De.

Valahol bennem volt az egész attitűd, a düh, a világ és az Isten felé, akiről annyit hallottam, de körülnéztem, és amit a világban láttam, az nagyon nem úgy tűnt, hogy itt bármi is a boldogságról, a békéről szólna. Én elhatároztam, hogy felkutatom az Éden Kertjét. Egyedül. Illetve különböző szerek segítségével.

Nem megítélni jöttem a világot, hanem megmenteni. (Jn 12,47)

Ezekért a mondatokért szeretem. Ezekből a mondatokból érzem, hogy szeret, fontos vagyok neki, és megért.

Jézus Krisztus. Rengeteg ellenérzésem volt a szókapcsolattal, tiszta gázul hangzik, abszolút nem érint meg, inkább indulatos leszek tőle. Egy jelkép, egy képzeletbeli figura, egy felirat a ház falán.

Az ima érte a rehabon.

Küzdöttem érte. Istent elfogadtam már korábban (lett apám!), de őt nem. Az évtizedes ellenérzés feljött. Ösztönösen. Valami valahol nem stimmelt, valami elválasztott tőle. Én magam, az előítéleteim, az agyam, az intellektusom, az, hogy mekkora király vagyok. I am the king.

A VASBÖRTÖN, a kábítószer-függőség a legnagyobb börtön, de tiszta, megfogható. Szerektől függök, a szerelmeimtől.

A VASBÖRTÖN a világ, minden, mindenki, az elhazudott életek, az elrontott kapcsolatok, az illúzió, a vetítés, a kamu.

A világtól felkínált börtön nem kellett, építettem egy sajátot. Ami csak az enyém. A függőségem, a szenvedésem, a feltámadás – ez az enyém. A világ nem kell, mert a világ nem elég.

A kábítószerezés önmegvalósítás volt.

Más síkon: önmegváltási kísérlet.

MEG AKAROM VÁLTANI MAGAMAT A VASBÖRTÖNBŐL, ami körülvesz, ha kilépek az utcára, ami a szavad, amikor hazudsz, ami a tekinteted, amikor elfordítod egy trében lévő testvéredről.

Ott van például a Puhány, akinek sokkal-sokkal nehezebb. Én csak egy narkós gyökér voltam a szokásos simlikkel és aljasságokkal, de ő Nettó Bűnöző, hosszú-hosszú évekig az Éjszaka Fekete Lovagja. Mióta megtért, vannak problémái önmagával.

Vigadnod és örülnöd kéne, hogy testvéred meghalt és feltámadt. (Lk 15, 32)

Nagyon rossz térítő lennék.

remény nélküli melankólia
Dante egyik bugyra, a Pokol, a Zóna teremtményei és őslakói
a kényszeresség és a megszállottság purgatóriuma
menni menni menni

Jézus Krisztus számomra ki? Ezt kérdezte egy srác az egyik kiemelésen.

Elmondtam, hogy nekem konkrétan a megváltóm, és ennek rohadtul örülök.
Elolvastam a négy evangéliumot, aztán a leveleket. Ez, és pár egyszerű logikai következtetés elég volt, hogy meggyőzzön.

A csávó őrült volt, mert Isten fiának, az egyetlen Útnak mondta önmagát a Teremtő felé.

A csávó hazudott mindenkinek. Aztán egy csomó parasztgyerek szintén, bekamuzták a feltámadást, és megölették magukat egy hazugság miatt. Meg az a pár száz, pár ezer ember is hazudott, amikor azt mondta, hogy látta a csodákat, meggyógyította őket, vagy látták Feltámadottként. Belőlük lettek az első keresztények, és persze a jó részük szintén megölette magát egy ilyen átlátszó kamu miatt…


Tiszta gázul hangzik (The Velvet Underground: Jesus, 1969)

Vagy pedig igazat mondott a Keresztre Felszögelt Fiú, meg az egész agyament társaság, ott Jeruzsálemben.

És az Isten tényleg szeret minket.

Valamiért számomra az utolsó verzió lett a legszimpatikusabb. Szimpla logika, józan paraszti ész.

Az Isten-élmény is nagy fless, de nekem már annyiféle flessem volt, annyiszor, konkrétan beszélgettem is Idegen Entitásokkal a Népszínház utcában, szóval az Isten-élmény nekem már egyáltalán nem bizonyíték. Volt szatorim is, na bumm.

Végül a józan paraszti ész győzött, és az, hogy láttam, hogyan működik a gyakorlatban a krisztusi Minta. Láttam a megtért dzsankikon, hogy mit jelent az Istennel lenni. Nem azt mondom, hogy ott vagyok, hanem figyelek a másikra és segítek nekik. Jézus Krisztus egyszerre volt teljes ember és teljes Isten. Számomra ez a paradoxon a Koponya-hegyen oldódott fel. A totális elhagyatottság és a szenvedés megélésében, abban tudtam azonosulni vele. Imádkoztam érte, hogy kibírja.

Megjelent előttem a szitu, ahogy Történik, most, akkor és mindig. Az a srác meghalt mindannyiunk miatt, hogy legyen egy Út Felfelé. Aztán feltámadt, és felment, mert messziről jött ember azt mond, amit akar, de ekkora mondást, hogy az Isten vagyok emberformában, illik bizonyítani.

Engem meggyőzött.

Mi nekem az Isten?

Élő tapasztalat. Az Örök Élet ajándéka, mától.

A bizalom. Az ősbizalom visszaszerzése.

Láttam konkrét csodákat. Az, hogy én életben vagyok, az is egy ezek közül, de nem attól fogadtam el Őt. Attól, hogy az a srác egy hiteles, tiszta ember volt. Az élő Isten szeretete felénk.

Egy másik Zóna hirdetője, ami ugyanúgy itt van a Földön is, és az a Keresztre Felszögelt, Aztán Feltámadt Fiú a Mennyek Országának hívta.

Kábé ennyi a történet.


(Részlet a szerző Jószöveg Műhely Kiadónál idén megjelent, Drognapló című regényéből.)
Nyitókép innen.

Kubiszyn Viktor összes blogbejegyzése

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Függőség
  • A médiafogyasztás káros az egészségre
  • Újabb súlyos baleset a drog miatt
  • Dizájner-drog: egy debreceni fiatal életveszélyben
  • Egyre többen füveznek a katolikus országban
  • Sherlock Holmes: drogfüggőből vallásos
  • „Lesben állnak, és készek rá, hogy újra a mélybe rántsanak”
  • Januártól sokkal több lesz az ideges ember
  • „Tudtam, hogy vége mindennek” – interjú Pajor Tamással
  • A drog helyére beül a Szentlélek?
  • Ma már nem lázadás a droghasználat – interjú

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.